péntek jános szabó attila ember és növényvilág - Adatbank

is, de a tárgy használati értéke a fontosabb. Az utóbbi évszázad újításaa népművészeti szintű fafaragás mellett és helyett a népi iparművészetiszintű fafaragás kifejlesztése.Már az ősi munkamegosztás szerint is a fafaragás jellegzetesen férfimunka.A további differenciálódás (ács, asztalos, kerekes stb.) falunviszonylag későn következett be, hiszen még félszázaddal ezelőtt is vidékünkönszinte minden parasztember egy kicsit ács, asztalos és kerekesis volt egy személyben, és az ehhez szükséges szerszámok sem hiányoztakegyetlen gazdagságból sem.Dr. Kós Károly vizsgálatai szerint az erdélyi famegmunkálás legjelentősebbközpontjai „főleg a zárt bükk- és fenyőövezet alsó peremén“alakultak ki (Dr. Kós 1979. 278). Kalotaszeg déli része is jellegzetesenilyen tájegységnek tekinthető, és az itteni falvak mind jeleskednek afafaragásban, ácsmunkában. Az ácsok munkájuk természeténél fogva vándoréletet éltek: többnyire a szomszéd falvakban dolgoztak, az építkezéshelyszínén. Egyetlen ácsközpont kivétel, és így méltán vonta magáraa kutató figyelmét (vö. Dr. Kós 1979. 278―90): Bedecs, ahol a megrendeltfaépület helyben készült el, és szétszedve szállították a megrendelőnek.Hagyományosan fából építkeztek tehát, századunkban korábban egyrenagyobb szerepet kapott a kő (a kétszintes épületek alsó szintjétgyakran kőből, a felsőt fából építették), a legújabb téglaházaknak márcsak a tetőszerkezete készül fából. A gazdasági és melléképületeket szinténfából készítették, ezek közül főként a hatalmas csűrök emésztettekfel sok fát. Eredetileg a lucfenyő (Picea abies) volt a fő építőanyag,aztán a nagyobb megterhelésű, a nedvességnek jobban kitett talpfákatés oszlopokat (sasokat) faragták tölgyfából. A fenyőerdők apadásávalegyre nőtt a tölgy szerepe, sőt itt-ott már a bükkfa is szerepet kapott(felhasználták például rakófának a sasok közé). A csertölgyet (Quercuscerris) kevésbé tartották alkalmasnak építkezésre, mivel véleményükszerint nehezebb a kocsánytalan tölgynél, kevésbé tartós; egyetlen előnye,hogy jól bírja a vizet. Jó építőanyagnak tartják a nyárfát (Populus):megszárítva erős, ugyanakkor könnyű. Gerendát is faragtak belőle,házépítéshez is felhasználták, de méginkább istállók, ólak készítésére (A,St). Padlódeszkát is vágtak belőle istállóba (Bh), tetőléceket a házhoz(D). Gazdasági épületekhez felhasználták még az égert (Alnus), kapunaka juhart (Acer), ritkábban építőanyaggá vált a szil (Ulmus) és a nyír(Betula) is.Régen tetőfedésre is kizárólag növényi anyagokat használtak, mindenekelőttbúzaszalmát. Még jobbnak tartották a rozsszalmát (Secalecereale: Kk), de nem volt ismeretlen a nádfedél (Phragmites: Kk, Nk)és a zsúpokba kötött gyékény (Typha) sem (Kk). A ketrecet, ólat,utcaajtót kenderföldről összegyűjtött maradékkal, berzennel fedték.A hagyományos bútorok nagy része szintén ácsmunkával készült.A fő anyag ismét a lucfenyő, de igényesebb asztalosmunkához szépnek,jónak tartják a juhart és a diófát. Ezeket úgy emlegették, hogy atehetősebbek készítettek belőlük bútort. A leghagyományosabb bútor-160