péntek jános szabó attila ember és növényvilág - Adatbank

adatok alapján valószínűsíteni lehet azt a feltevést, hogy többé-kevésbéáltalános gyakorlat volt a frissen irtott és feltört földbe az első évekbenalakort vetni.Hasonlóan előnyös tulajdonsága, hogy ősszel és tavasszal egyarántvethető. Érdekes módon ugyanez a tulajdonsága tette lehetővé, hogy aszövetkezetesítés után is megmaradjon a háztájiként kiosztott területeken.E területek kizárólag tavaszi vetésűek (rendszerint tavasszal osztjákki őket), így a korábban inkább őszi vetésű alakor teljesen tavaszivávált, bár termőképessége így alacsonyabb. A növény kicsi kalásza miatta terméshozam egyébként is viszonylag kicsi. Hogy pontosan mennyittermett egyik vagy másik évben, azt nehéz volna megállapítani egymai, az emlékezetből rekonstruáló felméréssel. Kispetriben úgy tájékoztattakbennünket, hogy 2 véka elvetett magból 20―30 vékányit csépeltek.Az alakor magvait, lisztjét elsősorban takarmánynak használták ahagyományos állattartásban, ritkábban emberi eledelként is, hiszen szemtermésetápláló, szárazsúlyra számított százalékos fehérjetartalma a legmagasabbvalamennyi búza között. A történeti anyag meglepően szűkszavúa kenyérgabonaként való említés tekintetében. Ezért van különösértéke annak, hogy Gunda Béla több ponton kimutatta az alakorkenyéregykori meglétét, és azt, hogy ősi lepényfélét, pogácsát is sütöttek belőle(Gunda 1968. 307―9). Zsemlyei János Gyaluban, Magyarlónán, Szászfenesen,Kidén és Kolozson gyűjtött az alakorkenyérre vonatkozó adatokat.Mi is rátaláltunk az alakorkenyér nyomára: elsősorban a Nádasmentén (Kisbácsban, Bogártelkén), de Zsobokon és Románnádason isemlítették, hogy búzaliszttel keverték az alakorlisztet, miután alaposanmegtisztították a pelyvától. Egyik bogártelki adatközlőnk szerint kásátis készítettek belőle, bár ez a bizonytalan emlék talán a Gundától említettalakorlepénnyel hozható kapcsolatba.Az alakorabrakot különösen a disznók és a juhok takarmányozásábanértékelték nagyra magas és értékes fehérjetartalma miatt. Az utóbbiévtizedekben is ez volt a fő felhasználása.Szalmáját nem sokra tartották: takarmányozásra nem lehetett használni,legfeljebb „ínségtakarmányként“, amikor már a búzaszalma is elfogyott.Inkább csak almoztak vele. Annál többre értékelték szép színű,vékony, erős szalmáját a szalmakalapkészítők: a kalotaszegi Jákótelkén,Nyárszón, Körösfőn, Zsobokon, Gesztrágyon, Gyaluban, a mezőségi Visánés Széken mindenütt ismeretes ez a felhasználási mód. Sőt Székenpéldául az alakornak: ez a legértéktelenebb része, a szalmája vált a legfontosabbánapjainkra, és csak emiatt vetik a háztáji parcellákon.„Az adatok kétségkívül bizonyítják, hogy az alakor az erdélyi magyarságnálés románságnál kiveszőben levő gabonaféle“ ― állapítja megGunda Béla (1966. 309). Gyűjtésünk első szakasza után, 1975-ben magunkis arra az eredményre jutottunk, hogy az alakor Kalotaszeg területéről1920 és 1970 között teljesen eltűnt. Grafikusan is ábrázolni lehetett azt afolyamatot, amelyet a biológiai szakirodalom „génerózió” névvel jelöl.Ez a folyamat akkor indul meg, ha változó körülmények hatására egyfaj egyre kevésbé szaporodik, illetőleg ha mint termesztett növényt egyrekevésbé szaporítják, kevesebb magot hoz, tehát egyre vékonyodik a faj120