péntek jános szabó attila ember és növényvilág - Adatbank

sulások leírása és jellemzése. Mi több okból is eltérünk ettől a gyakorlattól:(1) A népi növényismeretben elsődleges a növénytakaró nagy egységeinekaz elkülönítése.(2) Feldolgozásunk szerkezete is indokolta, hogy a következőkbena vegetáció felől a flóra felé haladva adjuk közre adatainkat.(3) A szintetikus megközelítés felfogható az etnobotanikai látásmódmagas szintű kiteljesítéseként is. Utalunk itt Beguinnek és munkatársainak(1979) arra a törekvésére, hogy a növényzeti tájképet társulásösszletekjellegzetes együttesének ― szigmasszociációk sorozatának ― fogjákfel. Ez a megközelítési mód alkalmasnak ígérkezik arra, hogy azeddiginél jobban lehessen jellemezni azt a természetes keretet, amelyetegy adott humán népesség alakított ki maga körül, és amely ennek anépességnek az ökológiai környezetét alkotja. E felfogás szerint a teljesvagy részleges kifejlődésben megfigyelhető növénytársulások felsorolása― a társulásfelvétel ― teszi csak teljessé a tájleírást.Jelenleg az erdők és a rétek egyaránt erős emberi hatás alatt állnak(fakitermelés és kaszálás, legeltetés), de a határfelületeken: a patakokmentén, vizes, iszapos területeken természetes társulások vagy társulástöredékekis fennmaradtak vagy kialakulhatnak. Ezeknek a sorsa gyakranfordul válságosra: a jégkorszak növényegyüttesét a tőzeglápokvilága őrizte meg, viszont a tőzegkitermelés megindulásával ma éppenezek az ősi társulások pusztulnak a leggyorsabban.Az emberi hatásnak elsősorban kitett gyomtársulások többsége nemtekinthető önálló asszociációnak, legalábbis abban az értelemben nem,ahogyan a fogalmat az 1935-ös amszterdami botanikai kongresszus meghatározta.Mivel azonban ezeknek az egyezményes társulásneveknekgyakorlati jelentőségük van, a leírásokban ezeket is használtuk. Az aszszociációklatin nevei után a társulást leíró szerző nevének rövidítése,valamint a leírás éve áll.AZ ERDŐKMielőtt az ember mint tájképalakító tényező a területen megjelentvolna, a vidék uralkodó természetes növénytársulásai az erdők voltak(16. ábra). Dél felől, Magas-Kalotaszeg vidékén a lucfenyvesek és bükkösökuralták a területet, a lucfenyves foltjai mélyen lenyúltak a völgyekbeegészen Bedecs, Pányik, Kapus, sőt Sárd határáig. Északról ésészak-nyugatról a Szilágyság felől viszont a kevert cseres-tölgyes-kocsánytalantölgyes erdők nyomultak fel egészen Magyarbikal―Sztána―Inaktelke―Jegenye―Türe―Szentpál vonaláig. A lucfenyvesek és tölgyesekközött kevert és tiszta bükkerdők, valamint az ismételt irtásokhatására fokozatosan terjedő gyertyános bükkösök és gyertyános tölgyesekhúzódtak. Fás növényzet kísérte a vízfolyásokat is: füzesek, égeresek,nyárasok és feltehetőleg szil-kőris ligetek. Ez utóbbiakra ma (márcsak a folyóvizek neve (Szil-ágy), valamint a falusi házak udvaraiban,fövényeiben nagyon gyakori magas kőris (Fraxinus excelsior) példányokemlékeztetnek. Ebbe a csoportba tartozó társulásokat a felső szakaszonmár nem találtunk.43