péntek jános szabó attila ember és növényvilág - Adatbank

(Pulmonaria rubra), a békabogyó (Actaea spicata), a madárfészek (Neotianidus-avis) és még sok más faj. Megjegyzendő, hogy a Pányiki-szorosbanfennmaradt természetes jegenyefenyő-populációk a legalacsonyabbanélők közé tartoznak Erdély területén.Töredékesen van csak jelen a szarvasnyelves bükkös szurdokerdő(Phyllitidi-Fagetum) a Részeg-tető alatt, Sztána felé, valamint a melegés mészkedvelő nőszőfüves bükkös (Epipacteto-Fagetum), ugyancsakSztána felé Körösfő és Nádas között az Ordományos nevű helyen.A tiszta bükkösöknél gyakoribbak a kevert, gyertyános-bükkösök(Carpino-Fagetum). Ezeknek a kevert állományoknak erdélyi társulástaniönállóságát 1941-ben éppen az Erdélyi Szigethegység egyik közelihegytömbjéből (Codru Muma) mutatta ki Ana Pauca, és az általa leírt növényegyüttest(Carpino-Fagetum) jóformán minden kutató elismerte. SoóRezső 1964-ben a Szigethegység társulásait a biharicum megkülönböztetőjelzővel látta el, jelezve, hogy ezek az állományok némileg különbözneka Keleti- és Déli-Kárpátokban kialakult gyertyános bükkösöktől.Boşcaiu és munkatársainak (1982) feldolgozása ezt a megkülönböztetéstmellőzi. A társulás egyébként jellegzetesen erdélyi, illetőleg kárpátibükkös társulás a Vida által leírt Symphyto-Fagion társuláscsoportból(vö. Boşcaiu et al. 1982).A társulás vizsgálata során Kalotaszeg történeti földrajzinév-anyagábólvegetációtörténeti értékű jelenségre figyeltünk fel. A zonálisnaktekintett erdőalkotó fafajok nevének gyakoriságát elemezve a bükk (Fagussylvatica) 171, a csere ’kocsánytalan tölgy’ (Quercus petraea) 166, atölgy (Q. robur) 33, a cser (Q. cerris) 11, a fenyő (Picea abies) 20, agyertyán (Carpinus betulus) viszont csak 9 földrajzi névben bukkantfel. A földrajzinév-adás és fajazonosítás során elkerülhetetlenül adódózavaró tényezők ellenére is feltűnő a gyertyán jelentéktelensége a történetiföldrajzinév-anyagban. Ennek oka valószínűleg a faj későbbi elterjedése.A gyertyán jelenkori előretörése feltehetően kapcsolatban van a népierdőkiélés történeti formáival és a gyertyán szaporodásbiológiájával: atarvágások, égetett, „aszalt“ erdők helyén a gyertyán volt a legkönnyebbenfelújuló, leggyorsabban terjedő faj (sarjadzás, repülő, nagy magvútermések, alkalmazkodóképesség). Ennek következménye a kevert gyertyánosbükkösök és tölgyesek, a Carpino-Fagetumok és Carpino-Quercetumokelőretörése volt.A gyertyános bükkösök szerkezetében a két uralkodó faj mellett akoronaszintben gyakori kísérőfaj a rezgő nyár, kocsánytalan tölgy, hegyijuhar, hárs és néhol a nyír. A koronaszint viszonylag zárt, ennek megfelelőenalakult a cserje- és gyepszint is. A cserjeszintben gyakori averesgyűrű som, fagyal, galagonya, hólyagfa, kecskerágó, mogyoró, afelső durvamész padokon kialakult állományokban helyenként (pl. aRészeg-tető környékén) tömeges a mezei juhar. A gyepszint kora tavasz-48