péntek jános szabó attila ember és növényvilág - Adatbank

lenése (XVI―XVIII. század) még inkább háttérbe szorította, sőt a Phaseolusa legtöbb európai nyelvben, így a magyarban is, a babnak még anevét is átvette. A lóbab háttérbe szorulása hamarabb mehetett végbea Duna―Tisza közén, valamint a magyarországi Dunántúl északi részén.Itt ugyanis, akárcsak a köznyelvben és a növénytani szaknyelvben a kezdetitörökbab-ból, olaszbab-ból, fárafolyó bab-ból (kezdetben ilyen nevekjelölték a paszulyt) egyszerűen a bab vált a Phaseolus nevévé, az eredetibab-ból (Vicia faba) pedig lóbab lett. A ló- előtag itt általában arra utal,hogy a mag nagyobb méretű és emberi fogyasztásra kevésbé alkalmas.(Érdekes, hogy a román nyelvben a bob a köznyelvben ‘mag, szem’ jelentésűvévált.)Egyébként mind a magyar bab, mint pedig a román bob szláv eredetű,a szláv bob és ennek változatai történetileg kapcsolatban állnak alatin faba-val (az újlatin nyelvek többségeiben erre vezethető vissza aVicia faba neve: az olaszban pl. féve), a germán nyelvekbeli szavakkal(a német Bohne-val, a holland boon-nal, az angol bean-nel stb.). Mindezeknekmegvan a megfelelőjük az indoiráni nyelvekben is. Érdekesmódon a legtöbb európai nyelvben a Phaseolus örökölte a Vicia fabanevét, ez utóbbi jelölésére pedig jelzős neveket alkottak: broad bean azangolban, Ackerbohne a németben, konszkije bobi az oroszban stb.Az ősi babot ― a továbbiakban a félreértések elkerülése végett:lóbab ― Nyugat-Európában elsősorban állati takarmányozásra használják,de értékes emberi táplálék is.Vastag, többnyire üreges szárával, nagy és kevés levélkét hordó,szárnyasan összetett leveleivel, szőrös hüvelytermésével és viszonylagnagy, többnyire szabálytalan alakú magvaival a lóbab minden hüvelyesrokonától jól megkülönböztethető. Mezei termesztésben lévő fajtáinakmagvai nem olyan nagyok (ez a Vicia faba var. minor eddig Erdélybőlparasztkertekből nem került elő), a nagymagvú alfaj (ssp. faba) alakkörébetartozik a tulajdonképpeni lóbab (var. equina), közepesen nagy magvakkal,és a nagy magvú var. faba, ez utóbbinak száz magva negyedkilót is nyomhat. A fajták különböznek a magvak színében és a hüvelyekszerkezetében is, ez utóbbi lehet felnyíló vagy zárt. A fajták értékét amagas fehérje- (25―33%!) és szénhidráttartalom (kb. 50%) mellett a magvakmérgező anyagai (ciántartalmú vegyületek, csersavak stb.) is befolyásolják.Ezek az anyagok fajtánként változó mennyiségben a maghéjbanvannak jelen, és mivel a főzés során elbomlanak, illetve a maghéjbólkioldódnak, a főzővízzel kiönthetők és a főtt lóbab veszélytelenülfogyasztható. (Innen a közmondás: ,,A babot nem a levéért főzik!“) Azérett magvakat a kőkorszak óta fogyasztja az ember, részben kásának(Egyiptomban ma is fontos eledel), részben pedig lisztpótlónak. A nagymagvú fajták éretlen, zöld magvait vagy a fiatal zöld hüvelyeket zsírbanpárolva és különböző módon elkészítve Angliában ma is gyakrabbanfogyasztják, mint a zöldpaszulyt.Nyugat- és Közép-Európában a lóbab időszámításunk első évszázadaióta fontos termesztett növény volt. Európából mutatható ki előszörbiztosan a kis magvú szántóföldi lóbab mellett a nagy magvú kertiváltozat megjelenése, amelynek jelölésére előbb a Faba major, a közlatinbanpedig következetesen a faba név volt használatban. A fabához124