A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
mindenkihez keresztény méltósággal és nyugalommal beszélt. Szavai mögött nem volt
gőg, indulat, sem megtévesztő szándék. Nem gondolt önmagára és a körülötte levő
hírességekre. Úgy érezte, mintha egyedül lenne a pápáknál, a főpapoknál, a királyoknál és
a császároknál mérhetetlenül nagyobb Valakinek a jelenlétében. Luther ékes
bizonyságtevése által Krisztus szólalt meg hatalommal. Egy pillanatra tisztelet és csodálat
ébredt mind barátban, mind ellenségben. Isten Lelke jelen volt a tanácskozáson, és érintette
a birodalom nagyjainak szívét. Számos fejedelem bátran elismerte Luther ügyének igaz
voltát. Sokan meggyőződtek az igazságról. Egyeseknél azonban nem volt tartós ez a hatás.
Voltak olyanok is, akik ugyan nem tettek vallást meggyőződésükről, de később, miután a
Szentírást maguk is tanulmányozták, bátran a reformáció mellé álltak. {NK 148.1}
Frigyes választófejedelem, aki szorongva gondolt Lutherre, amikor a barát az
országgyűlés elé készült, most mély megindultsággal hallgatta beszédét. Örömmel és
büszkeséggel figyelte a doktor bátorságát, állhatatosságát és nyugodtságát, s eltökélte,
hogy még határozottabban fogja védeni. Összehasonlította egymással a versengő pártokat,
és látta, hogy a pápák, királyok és főpapok bölcsessége eltörpül az igazság hatalma előtt.
A pápaság olyan vereséget szenvedett, amely érezhető lesz mindig és mindenhol. {NK
148.2}
Amikor a nuncius felfogta, hogy Luther beszéde milyen hatást váltott ki, félteni kezdte
— ahogy eddig még soha — Róma hatalmát, és elhatározta, hogy az összes rendelkezésére
álló eszközt felhasználja, hogy eltapossa a reformátort. Minden szónoki képességét és
diplomáciai érzékét — amelyről olyan híres volt — felhasználva ecsetelte az ifjú császár
előtt, hogy milyen könnyelmű és veszélyes dolog feláldozni egy jelentéktelen szerzetes
ügyéért a Szentszék barátságát és támogatását. {NK 148.3}
Szavai nem maradtak hatástalanok. A Luther válaszadása utáni napon Károly az
országgyűlés előtt kihirdettette azt az elhatározását, hogy elődei politikáját követve fogja
a katolikus vallást őrizni és védelmezni. Mivel pedig Luther nem hajlandó megtagadni
tévedéseit, a legerőteljesebb intézkedéseket kell vele és az általa tanított eretnekségekkel
szemben alkalmazni. „Egyetlen szerzetes, akit saját ostobasága tévesztett meg, felkelt a
keresztény világ hite ellen. Hogy ezt az istentelenséget megállítsam, kész vagyok
feláldozni királyságom, kincseim, barátaim, testem, vérem, lelkem és életem. Az Ágostonrendi
Luthert elengedem, de megtiltom, hogy a legkisebb zavart is keltse a nép között;
azután kiközösítéssel, egyházi átokkal és az elpusztításukra alkalmas minden eszközzel
eljárok ellene és hívei, a nyakas eretnekek ellen. Az államok minden tagját felszólítom,
hogy hithű keresztényhez méltóan viselkedjen.”25 25 Azt azonban kijelentette a császár,
hogy Luther menlevelét tiszteletben kell tartani, és az eljárást csak akkor szabad
megindítani ellene, ha már sértetlenül hazaért. {NK 148.4}
103