A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
volt az igazságról; és Sátán alattvalói a legváratlanabb órában — hátat fordítva addigi
életüknek — Krisztus zászlaja alá sorakoztak. {NK 38.3}
Sátán ezek után úgy próbált Isten kormányzata ellen sikeresebben harcolni, hogy
zászlaját a keresztény egyházban tűzte ki. Ha Krisztus követőit Sátán rá tudja szedni arra,
hogy Isten szemében gyűlöletes dolgot cselekedjenek, akkor erejük és bátorságuk
alábbhagy, állhatatosságuk megtörik, Sátán pedig könnyűszerrel foglyul ejtheti őket. {NK
38.4}
Sátán csellel próbálta elérni azt, ami erőszakkal nem sikerült. Az üldözés megszűnt.
Helyébe a földi jólét és a földi dicsőség veszélyt rejtő varázsa lépett. Számos bálványimádó
elfogadta a keresztény hit egyes tanítását, miközben megtagadott más fontos igazságokat.
Azt mondták, hiszik, hogy Jézus az Isten Fia, és hisznek halálában és feltámadásában is,
de nem ismerték el bűnös voltukat, és nem érezték, hogy szükségük van megtérésre, életük
megváltozására. Tettek néhány engedményt, és azt javasolták, hogy tegyék ezt a
keresztények is, és legyen egyesülésük alapja a Krisztusba vetett hit. {NK 39.1}
Az egyház nagy veszélybe jutott. Börtön, kínvallatás, tűz és kard ehhez képest áldást
jelentett. Egyes keresztények szilárdan kitartottak, és kijelentették, hogy nem tudnak
megalkudni. Mások szívesen feladták hitüket, vagy változtattak néhány vonásán, és
egyesültek azokkal, akik részlegesen fogadták el a kereszténységet. Azt mondták, hogy ez
az eljárásuk a pogányok igazi megtérésének eszköze lehet. Ezalatt Krisztus hűséges
követői mérhetetlenül gyötrődtek. Sátán a kereszténység színlelésének köpenyében
befurakodott az egyházba, hogy megrontsa a keresztények hitét, és elterelje figyelmüket az
igazság Igéjéről. {NK 39.2}
A keresztények többsége végül beleegyezett a normák leszállításába, és a kereszténység
egyezségre lépett a pogánysággal. A bálványimádók csatlakoztak az egyházhoz, és
állítólag megtértek, de továbbra is ragaszkodtak a bálványimádáshoz, csak most imádatuk
korábbi tárgyait felcserélték Jézus, sőt Mária és a szentek szobraival. A bálványimádás
áporodott kovásza tehát bekerülve az egyházba tovább végezte a maga átkos munkáját.
Egészségtelen tantételek, babonás rítusok és bálványimádó ceremóniák keveredtek az
egyház hittételeibe és istentiszteletébe. Amikor Krisztus követői a bálványimádókkal
szövetkeztek, a keresztény vallás megromlott, és az egyház elvesztette tisztaságát és erejét.
Voltak azonban néhányan, akiket ezek a csalások nem vezettek félre. Hűségesek maradtak
az igazság szerzőjéhez, és egyedül Istent imádták. {NK 39.3}
Azok, akik Krisztus követőinek vallották magukat, mindig is két táborra oszlottak. Míg
az egyik tábor a Megváltó életét tanulmányozva buzgón igyekezett megváltozni és
Példaképe mintájára átalakulni, a másik tábor távol tartotta magát a tévedéseit leleplező,
világos, gyakorlati igazságoktól. Az egyház, amikor hitben még erős volt, akkor sem
csupán igazakból, tisztákból és őszintékből állt. Megváltónk azt tanította, hogy a
22