A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
rajongó, hogy a reformációt saját magánál kell elkezdenie.”13 Nagyratörő volt. Rangra,
hatalomra vágyott, és nem akart második lenni, még Luther után sem. Kijelentette, hogy
amikor a reformátorok a pápa tekintélyét a Szentírással cserélték fel, csupán létrehozták a
pápaság egy másik formáját. Azt állította, hogy a menny őt bízta meg az igazi reformáció
megindításával. „Akiben ez a lélek lakik, azé az igaz vallás — mondta Münzer —, még ha
soha életében nem is látta a Szentírást.”14 {NK 173.3}
A fanatikus tanítók az érzelmeikre hallgattak. Minden gondolatukat és indítékukat Isten
hangjának tartották. Következésképpen nagy túlzásokba estek. Egyesek még Bibliájukat is
elégették, miközben ezt kiabálták: „A betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” Münzer
tanítása felcsigázta az emberekben a rendkívüli dolgok utáni vágyat, de az emberi
elképzeléseket és nézeteket Isten szava fölé helyezve, hiúságukat is legyezgette. Tanait
ezrek fogadták el. Münzer csakhamar minden istentiszteleti rendet megbélyegzett, és
kijelentette, hogy a fejedelmeknek engedelmeskedni annyit jelent, mint megpróbálni
Istennek is és Béliálnak is szolgálni. {NK 174.1}
Az emberek, akik már kezdték levetni magukról a pápaság igáját, egyre
türelmetlenebbül viselték a polgári hatóságok megszorításait is. Münzer forradalmi
tanításai, amelyeket a mennyei jóváhagyás igényével adott elő, minden kötöttség lerázására
indították a népet, és arra, hogy a gyeplőt előítéleteiknek és indulataiknak adják át. E
tanítást a lázadás és a harc végtelenül csúnya jelenetei követték, és Németország földje
vérben ázott. {NK 174.2}
Az a lelki fájdalom, amit Luther régen Erfurtban érzett, most kétszeresen reá
nehezedett, amikor látta a fanatizmusnak a reformáció számlájára írt következményeit. A
katolikus fejedelmek kijelentették — és sokan el is hitték —, hogy a lázadás Luther
tanainak törvényszerű következménye. A vád, amelynek a legcsekélyebb alapja sem volt,
nagyon elszomorította a reformátort. Hogy az igazság ügyét a legsekélyesebb
fanatizmussal egy szintre hozva így meggyalázzák, több volt, mint amit el tudott viselni.
A zendülés vezetői gyűlölték Luthert, mert nemcsak ellenezte tanításaikat, hanem
elutasította, hogy Isten ihletésére cselekednek. A polgári hatóság elleni lázadóknak nevezte
őket. Ők pedig bosszúból hitvány képmutatónak bélyegezték Luthert. Úgy tűnt, hogy
Luther a fejedelmek és a nép gyűlöletét egyaránt kihívta maga ellen. {NK 174.3}
A pápa hívei ujjongtak, remélve, hogy hamarosan tanúi lesznek a reformátor
bukásának. Azokért a tévedésekért is Luthert hibáztatták, amelyeknek a helyreigazításáért
mindent megtett. A fanatikusok azzal az állítással, hogy nagy igazságtalanság történt velük,
sok ember rokonszenvét megnyerték, és miként a tévedés képviselőjével sokszor megesik,
őket is mártíroknak tartották. A reformáció
122