A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
hívatlak téged”; miként a büszke Agrippa megvallotta: „Majdnem ráveszel engem, hogy
kereszténnyé legyek” (Acs 24:25; 26:28) — elfordultak a mennyei üzenettől. V. Károly is,
engedve a világi gőg és politika parancsának, úgy döntött, hogy elveti az igazság
világosságát. {NK 150.3}
A Luther elleni tervek kósza híre alaposan elterjedt, és nagy izgalmat keltett az egész
városban. A reformátor sok barátot szerzett, akik tudták, hogy Róma milyen álnok
kegyetlenséggel bánik azokkal, akik ki merik pellengérezni romlottságát, és e barátok nem
akarták, hogy Luther Róma martaléka legyen. A nemesség százai fogadkoztak, hogy
megvédik. A császár üzenetét sokan nyíltan a Róma irányító hatalma előtti gyáva
meghódolás tanújelének bélyegezték. A házak kapuin és a köztereken plakátok díszelegtek.
Volt amelyik elítélte, volt amelyik pártolta Luthert. Az egyiken csupán a bölcs Salamon
sokatmondó szavai álltak: „Jaj néked ország, kinek a te királyod gyermeke (Préd 10:13).
A nép egész Németországban Lutherért lelkesedett. Ez a közhangulat meggyőzte mind a
császárt, mind az országgyűlést arról, hogy a reformátorral szembeni bármiféle jogtalanság
veszélyezteti a birodalom békéjét, sőt a trónt is megingatja. {NK 150.4}
A szász Frigyes szándékosan háttérben maradt, gondosan leplezve a reformátor iránti
igazi érzéseit. Ugyanakkor fáradhatatlan éberséggel vigyázott rá, figyelve minden
mozdulatát, de figyelve ellenségeit is. Sokan nem is próbálták palástolni Luther iránti
rokonszenvüket. Fejedelmek, grófok, bárók és egyéb kiválóságok látogatták meg —
világiak és egyháziak egyaránt.”A doktor kis szobája — írta Spalatin — nem tudta
befogadni minden látogatóját.30 Az emberek úgy néztek Lutherre, mint aki több, mint
ember. Még azok is, akik nem hittek tanaiban, csak csodálni tudták mérhetetlen
becsületességét, mert inkább a halált választotta, mintsem lelkiismeretét
beszennyezze. {NK 151.1}
Nemesek és fejedelmek komoly erőfeszítéseket tettek, hogy rávegyék Luthert a
Rómával való kiegyezésre. Azt mondták, hogy ha makacsul szembehelyezkedik az egyház
és a zsinatok véleményével, a birodalom hamarosan száműzi, és senki nem védheti meg.
Erre a kérésre Luther így válaszolt: „Krisztus evangéliumát lehetetlen támadások nélkül
prédikálni... Miért választana el éppen engem a veszélytől való félelem és rettegés az Úrtól,
és Isten szavától, amely az egyetlen igazság? Nem, inkább testem, vérem és életem
áldozom fel.”31 {NK 151.2}
Újra csak biztatták, hogy engedjen a császárnak, és akkor nincs mitől félnie. „Teljes
szívemből beleegyezem — hangzott a válasz —, hogy a császár, a fejedelmek, sőt a
legegyszerűbb keresztények is megvizsgálják és elbírálják műveim, de csak egy feltétellel,
ha Isten szavát tekintik a mércének. Mást nem is kell tenni, csak engedelmeskedni az
Igének. Ne alkalmazzatok erőszakot lelkiismeretemen, amelyet a Szentírás magához
láncolt!”32 {NK 151.3}
105