A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
vallása nem ismeri. E megszentelődés helyeslői hirdetik, hogy a megszentelődés egy
pillanat munkája. Az embernek csak hinnie kell és akkor eljut a tökéletes szentségre. „Csak
higgyetek — mondják —, és az áldás a tiétek!” Mást nem is kell tenni! E tanítók tagadják
Isten törvényének tekintélyét, és azt hangoztatják, hogy a parancsolatokat nem kell
megtartani. De vajon lehet-e szent valaki, azaz összhangban lehet-e Isten akaratával és
jellemével, miközben szemben áll azokkal az elvekkel, amelyek kifejezik Isten lényét és
akaratát, megmutatva mi az, amivel tetszését elnyerhetjük? {NK 420.2}
A könnyű vallás utáni vágy, amely nem igényel erőfeszítést, önmegtagadást, a világ
bolondságaitól való elkülönülést, népszerű tanná tette a hit tantételét, és csakis a hitét. De
mit tanít Isten Igéje? Jakab apostol ezt mondja: „Mi haszna, atyámfiai, ha valaki azt
mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit?...
Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt? Avagy
Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az ő fiát
az oltárra? Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből
lett teljessé a hit?... Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem
csupán hitből” (Jak 2:14-24). {NK 420.3}
Isten Igéje bizonyságot tesz e csábító tanítás: a cselekedetek nélküli hit tantétele ellen.
Nem hit az, amely, miközben igényli a Menny kegyét, nem teljesíti a megkegyelmezés
feltételeit. Ez önámítás. A valódi hit alapja: a Szentírás ígéretei és tanácsai. {NK 421.1}
Ne csapja be senki magát azzal az elképzeléssel, hogy akkor is szent lehet, ha
szántszándékkal áthágja Isten valamelyik kívánalmát. A tudatos vétkezés elnémítja Isten
Lelkének bizonyságtevő hangját, és elszakítja az embert Istentől. „A bűn pedig a
törvénytelenség.” És „aki bűnbe esik (áthágja a törvényt), egy sem látta őt, sem meg nem
ismerte Őt” (1Jn 3:6). Jóllehet János nagyon sokat beszél levelében a szeretetről, de
határozottan megnevezi, milyen az az ember, aki magát szentnek tartja, miközben Isten
törvényét sorozatosan áthágja. „Aki ezt mondja: Ismerem Őt, és az Ő parancsolatait nem
tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. Aki pedig megtartja az Ő beszédét,
abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete” (1Jn 2:4-5). Ez méri meg az ember
hitvallását. Senkinek sem tulajdoníthatunk szentséget anélkül, hogy Isten mércéje alá ne
állítanánk, amely a szentség egyetlen normája mennyen és földön. Ha az ember nem érzi
az erkölcsi törvény súlyát, ha Isten rendelkezéseit lebecsüli és félvállról veszi, ha csak a
legkisebb parancsolatok egyikét is áthágja, és az embereket is erre biztatja, a menny előtt
nincs becsülete, és tulajdonképpen nem is ismeri Istent. {NK 421.2}
Ha valaki azt állítja, hogy bűntelen, maga az állítás bizonyítja, hogy aki ezt mondja
magáról, messze van a szentségtől. Mivel fogalma sincs Isten végtelen tisztaságáról és
szentségéről, sem pedig arról, hogy miként élhet összhangban Istennel; mivel fogalma
sincs Jézus jellemének tisztaságáról, nemes voltáról és szépségéről, sem pedig a bűn
311