A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
földön”, és „szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” lett. „A föld pedig
romlott vala Isten előtt, és megtelék a föld erőszakoskodással” (lMóz 6:5.11). {NK 483.3}
Isten irgalmas volt a világhoz, amikor kiirtotta Noé gonosz kortársait. Kegyelemből
pusztította el Sodoma romlott lakóit is. Sátán megtévesztő befolyására a gonosztevők
rokonszenvet és csodálatot váltanak ki az emberekből, és így másokat is szüntelenül
lázadásra indítanak. Így volt ez Kain és Noé korában, Ábrahám és Lót idejében. Így van ez
napjainkban is. Isten a világegyetem iránti irgalomból pusztítja el végül kegyelmének
elutasítóit. {NK 483.4}
„A bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus
Jézusban” (Róm 6:23). Az élet az igazak öröksége, a halál pedig a gonoszok osztályrésze.
Mózes ezt mondta Izraelnek: „Elődbe adtam ma néked az életet és a jót; a halált és gonoszt”
(5Móz 30:15). E bibliaversben említett halál nem Ádám halála, mert Ádám
törvényszegésének büntetését az egész emberiség szenvedi. Mózes „a második halált”-t
állította szembe az örök élettel. {NK 484.1}
Ádám bűne miatt a halál az egész emberiséget sújtja. Mindenkinek meg kell halnia.
„Lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak”; „mert amiképpen
Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen Krisztusban is mindnyájan
megeleveníttetnek” (Acs 24:15; lKor 15:22). A Szentírás azonban különbséget tesz a
feltámadottak két csoportja között. „Mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az
Ő szavát, és kijőnek; akik a jót cselekedték, az élet feltámadására; akik pedig a gonoszt
művelték, a kárhozat feltámadására” (Jn 5:28-29). Akit Isten „méltóvá” tesz az élet
feltámadására, az „boldog és szent”. „Ezeken nincs hatalma a második halálnak” (Jel 20:6).
De azoknak, akik nem bűnbánattal és hittel könyörögtek bocsánatért, viselniük kell
törvényszegésük büntetését — „a bűn zsoldjá”-t. Büntetésük időtartama és súlyossága „az
ő cselekedeteik szerint” változik, de a második halállal végződik. Mivel Isten
igazságosságával és irgalmával nem egyeztethető össze, hogy a bűnöst bűneivel együtt
megmentse, megvonja tőle az életet, amelyet törvényszegésével eljátszott, és amelyre
méltatlannak bizonyult. Egy ihletett író ezt mondja: „Egy kevés idő még, és nincs gonosz;
nézed a helyét, és nincsen ott.” Egy másik pedig kijelenti: „Olyanok lesznek, mintha nem
lettek volna” (Zsolt 37:10; Abd 16). Gyalázattal borítva a reménytelen, örök feledésbe
merülnek. {NK 484.2}
Így ér véget a bűn minden belőle fakadó bajjal és rontással együtt. A zsoltáríró így szól:
„Megdorgáltad a pogányokat, elvesztetted a gonoszt: nevüket mindörökre kitörölted. Az
ellenség megszűnt, elpusztult örökre” (Zsolt 9:6-7). János, bepillantva az, örökkévalóságba
— amint a Jelenések könyvében írja —, hallotta az egyetemes himnuszt, amelyet egyetlen
disszonáns hang sem zavar meg. Mennyen és földön minden teremtmény Istent dicsőíti
(Jel 5:13). Egyetlen elveszett lélek sem lesz, aki véget nem érő gyötrelmében Istent
360