A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
Ebben az időben nagy veszélyek környékezték a protestáns ügyet. A pápa átkokat szórt
Genfre, és hatalmas nemzetek pusztítással fenyegették a várost. Hogyan álljon ellen ez a
kis város a nagy hatalmú papságnak, amely oly sokszor térdre kényszerített királyokat és
császárokat? Hogyan állhat meg a világ nagy legyőzőjének seregeivel szemben? {NK
211.2}
Az egész keresztény világban félelmes ellenség fenyegette a protestantizmust. A
reformáció első győzelmei már a múlté voltak, és Róma új erőket vont össze, remélve,
hogy a reformációt megsemmisítheti. Ebben az időben alakult meg a jezsuiták rendje, a
pápaság legkegyetlenebb, leggátlástalanabb és leghatékonyabb védelmezőinek rendje. A
földi kötelékektől és emberi érdekektől elzárt, logikátlan, természetes érzésekkel szemben
érzéketlen szerzetesek, akiknek a lelkiismerete teljesen eltompult, nem ismertek más
szabályt és más köteléket, csak a rendjükét, és más feladatot, mint rendjük hatalmának
kiterjesztését.30 Krisztus evangéliuma képessé tette követőit a veszélyek fogadására és a
szenvedések elviselésére. Nem törte le őket a hideg, az éhség, a kemény munka és a
szegénység. Magasra emelték az igazság zászlaját a kínpad, a börtön és a máglya
kilátásával is. Ezeknek az erőknek a leküzdése érdekében a jezsuitizmus olyan
fanatizmusra inspirálta követőit, amely hasonló veszélyek elviselésére tette őket képessé,
és arra, hogy a csalás valamennyi fegyverével lépjenek fel az igazság hatalma ellen.
Semmilyen bűn nem volt olyan nagy, hogy el ne kövessék; semmilyen csalás oly súlyos,
hogy ne tegyék meg; semmilyen fondorlat olyan nehéz, hogy ne vállalkozzanak rá. Örök
szegénységet és szolgaságot fogadtak, de tudatosan keresték a gazdagságot és hatalmat, és
mindent megtettek, hogy a protestantizmust megdöntsék, és a pápai felsőbbséget
visszaállítsák. {NK 211.3}
Amikor rendjük tagjaiként jelentek meg, kegyességet színleltek. Elmentek a
börtönökbe és a kórházakba; szolgáltak a betegeknek és a szegényeknek; a világ
megtagadását színlelték, és Jézus szent nevét viselték, aki széjjeljárt, hogy jót tegyen. De
a feddhetetlenség látszata mögött sokszor a legbűnösebb és legszörnyűbb szándékokat
rejtegették. A rend egyik alapelve volt, hogy a cél szentesíti az eszközt. E szabály szerint
a hazugság, lopás, hamis eskü, gyilkosság nemcsak megbocsátható, de dicséretes is, ha az
egyház érdekeit szolgálja. A jezsuiták különböző címek mögé rejtőzve befurakodtak az
állami hivatalokba, felkapaszkodtak a királyi tanácsosok székébe, és alakították a népek
politikáját. Szolgák lettek, hogy gazdájuk után kémkedjenek. A fejedelmek és nemesek fiai
számára főiskolákat, a köznép számára pedig iskolákat alapítottak, és a protestáns szülők
gyermekeit bevonták a katolikus szertartások megtartásába. A katolikus istentisztelet
minden külső pompájának és csillogásának az volt a célja, hogy megzavarja az emberek
lelkét, elkápráztassa és foglyul ejtse képzeletüket. Így azt a szabadságot, amelyért az atyák
fáradoztak és véreztek, a fiak elárulták. A jezsuiták hamar behálózták egész Európát, és
amerre jártak, a katolicizmus új életre kelt. {NK 212.1}
151