A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
hogy ő okozta a bűnt. Csaknem ezer éven át viselte türelmes alázattal vétkének büntetését.
Őszintén megbánta bűnét. Bízott a megígért Megváltó érdemeiben, és a feltámadás
reménységével halt meg. Isten Fia jóvá tette az ember kudarcát és bukását. Jézus engesztelő
szolgálata nyomán Ádám visszakapja korábbi birodalmát. {NK 575.3}
Ádám elragadtatással tekint a fákra, amelyekben egykor gyönyörködött. Ártatlan és
boldog korában ő szedte le róluk a gyümölcsöt. Látja a szőlőt, amelyet ő ápolt, a virágokat,
amelyeket egykor oly szívesen gondozott. Értelme felfogja, hogy valóság az, amit lát; hogy
ez a kert tényleg a helyreállított Éden, amely pompásabb most, mint amikor elvesztette. A
Megváltó az élet fájához vezeti. Szakít pompás gyümölcséből, és Ádámnak nyújtja. Ádám
körülnéz, és az Édenben meglátja üdvözült családjának sok-sok tagját. Csillogó koronáját
Jézus lábához teszi, és keblére borulva átöleli. Majd megérinti az aranyhárfát, és győzelmes
énekét visszhangozza a mennybolt: „Méltó, méltó, méltó a Bárány, aki megöletett, és újra
él!” Ádám családja átveszi a hangot. Koronájukat a Megváltó lábához teszik, és térdet
hajtva imádják Őt. {NK 575.4}
E megbékülésnek tanúi azok az angyalok, akik sírtak Ádám bukásán, és örültek, amikor
a feltámadt Jézus — megnyitva a nevében hivők sírját — visszatért a mennybe. És most,
látva, hogy a megváltás munkája lezárult, az angyalok is dicsénekbe kezdenek. {NK
576.1}
A trón a kristálytengerre néz, amely az Istentől rásugárzó dicsőségben mintha tűzben
égő üvegből lenne. A tengeren sorakoznak fel azok, akik diadalmaskodtak „a fenevadon és
az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán”. A száznegyvennégyezer a Báránnyal a
Sion-hegyén áll, kezükben az „Istennek hárfái”, és a „hárfások szava”, „akik az ő
hárfájukkal hárfáznak”, olyan, mint a sok víz zúgása és nagy mennydörgés hangja. A trón
előtt „új éneket” énekelnek, amelyet a száznegyvennégyezren kívül senki más nem tanulhat
meg. Ez Mózes éneke és a Bárányé — a szabadulás éneke. Ezt az éneket csak a
száznegyvennégyezer tudja megtanulni, mert ez tapasztalatuk éneke — olyan tapasztalaté,
amilyen senki másnak soha nem volt. „Ezek azok, akik követik a Bárányt valahová megy.”
Krisztus a földről, az élők közül ragadta el őket, és ők „Istennek és a Báránynak zsengéi”
(Jel 15:2-3; 14:1-5). „Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból.” Olyan nyomorúságot
viseltek el, amilyen nem volt, amióta nép kezdett lenni. Kiállták Jákób éjszakájának
gyötrelmeit, és közbenjáró nélkül álltak meg az utolsó csapások idején. De
megszabadultak, mert „megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány
vérében”. „Szájukban nem találtatott álnokság, mert... feddhetetlenek” Isten előtt. „Ezért
vannak az Isten királyi széke előtt; és szolgálnak néki éjjel és nappal az Ő templomában;
és aki a királyi széken ül, kiterjeszti sátorát felettük.” {NK 576.2}
Az éhség és a ragály a szemük láttára tette a földet pusztasággá. A nap nagy hőséggel
perzselte az embereket. Ők is szenvedtek, éheztek, szomjaztak. De „nem éheznek többé,
430