A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
6. Fejezet - Két Hős
Csehországba már a kilencedik században eljutott az evangélium. A Bibliát
lefordították, és a nép nyelvén tartották az istentiszteleteket. De a pápa hatalmának
növekedésével Isten szava homályba borult. VII. Gergely, aki vállalkozott arra, hogy a
királyok gőgjét megtörje, legalább annyira szerette volna a népet elnyomni, mint a
királyokat megalázni. Ezért kiadott egy bullát, amely megtiltotta, hogy cseh nyelven
istentiszteleteket tartsanak. A pápa kijelentette: „A Mindenhatónak tetszett, hogy a papok
az istentiszteletet ismeretlen nyelven tartsák, és e szabály megszegésének sok gonoszság
és eretnekség lett a következménye.”1 Ezért Róma úgy rendelkezett, hogy Isten szavának
világosságát ki kell oltani, és a népre sötétséget kell borítani. Isten azonban gondoskodott
más eszközökről, hogy egyházát megőrizze. Sok valdens és albigens, akiket kiűztek
hazájukból, Franciaországból és Olaszországból, Csehországba menekült. Nyíltan ugyan
nem mertek tanítani, de titokban buzgón dolgoztak. Így maradt fenn az igaz hit egyik
századról a másikra. {NK 90.1}
Husz kora előtt is voltak Csehországban olyan emberek, akik nyíltan elítélték az egyház
romlottságát és a nép feslett életét. Munkájuk általános érdeklődést keltett. A papság
nyugtalankodni kezdett, és megindult az üldözés az evangélium követői ellen. A hűségesek
kénytelenek voltak istentiszteleteiket az erdőben és a hegyek között tartani. A katonák
azonban felkutatták őket, és sokukat megölték. Majd megjelent egy rendelet, amely
kimondta, hogy azokat, akik nem járnak a katolikus templomba, meg kell égetni. De a
keresztények, miközben feláldozták életüket, örömmel várták ügyük diadalát. Egyikük, aki
szintén „azt tanította, hogy az üdvösséghez csak a megfeszített Megváltóba vetett hit által
lehet jutni”, haldoklása közben ezt mondta: „Az igazság ellenségeinek haragja most
diadalmaskodik fölöttünk, de nem lesz így örökké. Támad majd valaki a köznép közül,
kard és hatalom nélkül, akit nem tudnak legyőzni.”2 Luther kora még messze volt, de
nemsokára fellépett valaki, akinek Róma elleni bizonyságtétele felkavarta a
nemzeteket. {NK 90.2}
Husz János egyszerű emberek gyermeke volt. Atyja halála miatt korán árván maradt.
Kegyes életű édesanyja, aki a műveltséget és az istenfélelmet tartotta a legértékesebb
vagyonnak, igyekezett fiát hozzájuttatni ehhez az örökséghez. Husz egy vidéki iskolában
tanult, majd pedig a prágai egyetemre járt, ahova ingyenes tanulóként vették fel. Anyja, a
szegény özvegy elkísérte prágai útjára. Földi vagyona nem volt, amelyet fiának adhatott
volna, de amikor a város közelébe értek, letérdelt az apátlan ifjú mellé, és a mennyei Atya
áldását kérte rá. Még csak nem is sejtette, hogyan fog Isten imájára válaszolni. {NK 91.1}
Az egyetemen Husz csakhamar kitűnt lankadatlan szorgalmával és gyors
előmenetelével. Feddhetetlen életéért, kedves, megnyerő viselkedéséért mindenki becsülte.
Husz a katolikus egyház őszinte híve volt, és buzgón igyekezett hozzájutni azokhoz a lelki
59