A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
Egy másik felhívásra így válaszolt: „Hát jó, lemondok menlevelemről. Személyemet és
életemet a császár kezébe teszem, de Isten Igéjét — soha!”33 Alávetné magát egy
egyetemes zsinat határozatának — mondta —, de csak azzal a feltétellel, ha a zsinat a
Szentírás alapján köteles dönteni. „Ami pedig Isten szavát és a hitet illeti — tette hozzá —
, minden keresztény éppúgy el tudja őket bírálni, mint a pápa, még ha őt egymillió zsinat
támogatja is.”34 Végül mind barátai, mind ellenfelei meggyőződtek arról, hogy semmi
értelme sincs a további békítgetésnek. {NK 152.1}
Ha a reformátor csak egyetlen kérdésben is engedett volna, Sátán és serege győzelmet
aratott volna. De rendíthetetlen állhatatossága az egyház felszabadításához, egy új, egy
jobb korszak hajnalához vezetett. Ennek az egyetlen embernek a befolyása, aki vallási
dolgokban önállóan mert gondolkozni és cselekedni, nemcsak a korabeli egyházat és
világot érintette, hanem minden későbbi nemzedék egyházát és világát is. E
határozottságból és kitartásból az idők végéig minden hasonló sorsú ember erőt meríthet.
Isten hatalma és uralma meghiúsítja az emberek tanácsát, és Sátán befolyását erőtlenné
teszi. {NK 152.2}
Luther csakhamar parancsot kapott a császártól, hogy térjen haza. Tudta, hogy ezt a
parancsot hamarosan elítélése fogja követni. Vészjósló felhők tornyosultak útja felett. De
amikor Wormsból távozott, szíve örömmel és hálaadással telt meg. „Maga az ördög
őrködött a pápa fellegvárán — mondta —, de Krisztus széles rést ütött rajta, és Sátán
kénytelen volt elismerni, hogy az Úr hatalmasabb, mint Ő.”35 {NK 152.3}
Luther nem akarta, hogy állhatatosságát a császár lázadásnak tartsa. Ezért távozása után
ezt írta a császárnak: „Isten, aki a szívek vizsgálója, a tanúm, hogy a legnagyobb
készséggel engedelmeskedem felségednek tisztességben és gyalázatban, életemben és
halálomban, és kivétel nélkül mindenben, ami nem érinti Isten szavát, amely az embert
élteti. A jelen élet dolgaiban hűségem rendületlen, mert ha itt vesztünk vagy nyerünk,
üdvösségünkhöz képest érdektelen. De abban, ami örök érdekeinket érinti, Isten nem
akarja, hogy az ember embernek vesse alá magát. Mert a lelki dolgokban való meghódolás
valójában imádat, és ez egyedül a Teremtőt illeti meg.”36 {NK 152.4}
Luthert Wormsból jövet még jobban körülrajongták, mint odafelé menet. Rangos
egyházi személyek köszöntötték a kiátkozott szerzetest, és polgári hatalmasságok tisztelték
meg azt az embert, akit a császár megbélyegzett. Unszolták, hogy prédikáljon, és a császári
tilalom ellenére ismét felállt a szószékre. „Soha nem ígértem, hogy láncra verem Isten
szavát — mondta —, és nem is fogom megígérni.”37 {NK 153.1}
Nem sokkal Wormsból való távozása után a pápa híveinek sikerült a császárt rávenniük
a Luther elleni ediktum kiadására. A rendelet a reformátort Sátánnak bélyegezte. Az állt
benne, hogy Luther „maga a Sátán emberi alakban és barátcsuhában” 38 A rendelet
kimondta: mihelyt Luther menlevele lejár, intézkedni kell, hogy munkáját megszüntesse.
106