A Nagy Tiltakozás_
És mi joga van a császárnak arra, hogy kardjával kényszerítse az embereket, hogy gyakorolják azt a hitet, amelyet az Egyház előír, feltételezve, hogy az az igaz hit, csak azért, mert az Egyház előírta? Ez az érv is érvénytelen és megdöntött. Az az elv tehát, amely oly csendesen lakozik a Nagy Protestációban, ezt a kettős zsarnokságot a porba dönti. A pápai szék és a császár kardja eltűnik, és a lelkiismeret lép (helyükre). De a Protest nem hagyja a lelkiismeretet saját úrnőjének; a lelkiismeret nem törvény önmagának. Ez a cselekedet anarchiát jelentene - lázadást Az ellen, aki az ő Ura. A Nagy Protest azt hirdeti, hogy a Biblia a lelkiismeret törvénye, és hogy annak szerzője egyedül az ő Ura. A protestantizmus így a két ellentétes veszély között haladva, elkerülve az anarchiát, a zsarnokságot, a protestantizmus a nemzetek szeme előtt kibontja az igazi szabadság zászlaját. E zászló köré kell gyűlnie mindenkinek, aki szabad akar lenni.
És mi joga van a császárnak arra, hogy kardjával kényszerítse az embereket, hogy gyakorolják azt a hitet, amelyet az Egyház előír, feltételezve, hogy az az igaz hit, csak azért, mert az Egyház előírta? Ez az érv is érvénytelen és megdöntött. Az az elv tehát, amely oly csendesen lakozik a Nagy Protestációban, ezt a kettős zsarnokságot a porba dönti. A pápai szék és a császár kardja eltűnik, és a lelkiismeret lép (helyükre). De a Protest nem hagyja a lelkiismeretet saját úrnőjének; a lelkiismeret nem törvény önmagának. Ez a cselekedet anarchiát jelentene - lázadást Az ellen, aki az ő Ura. A Nagy Protest azt hirdeti, hogy a Biblia a lelkiismeret törvénye, és hogy annak szerzője egyedül az ő Ura. A protestantizmus így a két ellentétes veszély között haladva, elkerülve az anarchiát, a zsarnokságot, a protestantizmus a nemzetek szeme előtt kibontja az igazi szabadság zászlaját. E zászló köré kell gyűlnie mindenkinek, aki szabad akar lenni.
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
A <strong>Nagy</strong> <strong>Tiltakozás</strong><br />
sem segített. A gazdagok és hatalmasok önzése egyre nyivánvalóbb és terhesebb lett. A<br />
kapzsi és tékozló nemesség századokon át kizsákmányolta a parasztokat. A gazdagok<br />
méltánytalanul bántak a szegényekkel, a szegények pedig gyűlölték a gazdagokat. {NK<br />
251.3}<br />
Számos tartományban csak a nemeseknek volt birtokuk, a dolgozó nép csak bérlő volt.<br />
Ki voltak szolgáltatva földesuruknak, és kénytelenek voltak teljesíteni emberfeletti<br />
követeléseiket. Az egyház és az állam fenntartásának terhe a közép — és az alsóbb<br />
osztályokra nehezedett. A papság és a polgári hatóságok súlyosan megadóztatták őket. „A<br />
nemesség kedvtelésére tekintettel volt a legfelsőbb törvény; a gazdálkodók és parasztok<br />
pedig éhezhettek zsarnokaik felől... A nép ki volt szolgáltatva a földesúr kizárólagos<br />
érdekeinek. A mezőgazdasági munkások életét szakadatlan robot és változatlan<br />
nyomorúság jellemezte. Panaszaikat — ha egyáltalán mertek panaszkodni — semmibe<br />
vették. A bíróság a parasztokkal szemben mindig a nemeseknek adott igazat. Közismert<br />
volt, hogy a bírákat meg lehet vesztegetni. Az arisztokrácia legcsekélyebb szeszélye is<br />
törvény volt, mert a rendszer egyetemesen megromlott. Az adóknak, amelyeket egyrészt a<br />
világi mágnások, másrészt a papok csikartak ki a köznéptől, fele sem jutott el a királyi vagy<br />
egyházi kincstárba; a többi részét önző kicsapongásokra herdálták el. S azok az emberek,<br />
akik polgártársaikat ily módon koldusbotra juttatták, adómentességet élveztek, és a törvény<br />
vagy a szokásjog alapján minden állami kinevezés megillette őket. A kiváltságos osztály<br />
százötvenezer embert számlált, és kielégítésükért embermilliókat kárhoztattak reménytelen<br />
és megalázó életre.”12 {NK 251.4}<br />
Az udvar belemerült a fényűzésbe és a tékozlásba. A nép és a hatalmasságok nem<br />
nagyon bíztak egymásban. Gyanú árnyékolta be a kormány minden intézkedését. Számítást<br />
és önzést sejtettek benne. Több mint fél évszázaddal a forradalom előtt a trónt XV. Lajos<br />
foglalta el, aki még abban a gonosz korban is kitűnt nemtörődömségével, léhaságával és<br />
érzékiségével. Az arisztokrácia romlott és kegyetlen, a nép pedig elszegényedett és tudatlan<br />
volt. Az államnak zavaros pénzügyei voltak, és a nép el volt keseredve. Nem kellett prófétai<br />
látás ahhoz a felismeréshez, hogy iszonyú zendülés áll a küszöbön. A tanácsadók<br />
figyelmeztetése ellenére a király szokásos válasza ez volt: „Próbáljátok meg a dolgokat<br />
addig működtetni, amíg valószínűség szerint tart az életem! Halálom után történhet bármi.<br />
a Hiábavaló volt a reform szükségességét hangoztatni. A király látta a gonoszságokat, de<br />
se bátorsága, se hatalma nem volt ahhoz, hogy megfékezze.” Franciaország végzetét<br />
nagyon valóságosan tükrözte a király nemtörődöm és önző kijelentése: „Utánam az<br />
özönvíz!” {NK 252.1}<br />
Róma arra befolyásolta a királyokat és az uralkodó osztályokat — kihasználva<br />
féltékenységüket —, hogy a népet leigázottságban tartsák. Tudta jól, hogy az állam így<br />
meggyöngül. Ezzel az volt a célja, hogy mind a hatalmasságokat, mind a népet<br />
szolgaságban tartsa. Világosan látta, hogy az emberek rabszolgasorba döntéséhez a<br />
181
Change language