A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
szembe e képpel saját önmegtagadását és viszontagságait, és elbizonytalanodott. {NK
114.3}
A távolban végre megpillantotta a hét halmon épült várost. Mélyen megindulva borult
a földre, és így kiáltott: „Szent Róma, köszöntelek!”5 És belépett a városba. Meglátogatta
a templomokat, hallgatta a papok és szerzetesek csodálatos elbeszéléseit, és elvégzett
minden megkövetelt szertartást. Mindenütt olyan látvány tárult elé, ami csodálkozással és
iszonyattal töltötte el. A papság minden osztályában romlottságot látott. Főpapok ajkáról
illetlen vicceket hallott, és elborzadt rettenetes szentségtörésükön, ami még a mise
alkalmával sem maradt el. A szerzetesek és a polgárok közé vegyülve tékozlással és
kicsapongással találkozott. Amikor a szent helyek felé fordult, szentségtörést látott. „Senki
el sem képzelheti — írta —, micsoda bűnöket és becstelen cselekedeteket követnek el
Rómában. Látni és hallani kell, hogy elhiggye az ember. Az a mondás járja: »Ha van pokol,
Róma afölé épült.« Olyan örvény ez, ami mindenféle bűnt bocsát ki magából.”6 {NK
115.1}
A pápa egyik újabb rendelete bűnbocsánatot ígért mindazoknak, akik térdelve
megmásszák „Pilátus lépcsőjé”-t, amelyen a legenda szerint Megváltónk leereszkedett,
miután távozott a rómaiak tárgyalóterméből, és csodaképpen Jeruzsálemből Rómába
került. Luther egy napon áhítatosan kapaszkodott fel ezen a lépcsőn, amikor hirtelen
mennydörgésszerű hangon ezt hallotta: „Az igaz ember... hitből él” (Róm 1:17). Luther
talpra ugrott, és szégyenkezéssel vegyes rémülettel sietett el onnan. Ez az ige soha nem
csökkenő súllyal élt ezután lelkében. Ettől kezdve tisztábban látta, mint valaha, milyen
nagy tévedés az emberi cselekedetek üdvözítő erejében bízni, és milyen nagy szükség van
a Krisztus érdemeibe vetett állhatatos hitre. Szeme kinyílt, és soha többé nem volt vak a
pápa megtévesztéseivel szemben. Amikor arcát elfordította Rómától, szívében is elfordult
tőle, és ettől kezdve egyre jobban mélyült a szakadék, mígnem Luther megszakított minden
kapcsolatot a pápai egyházzal. {NK 115.2}
Amikor Luther Rómából visszatért, a wittenbergi egyetemen megkapta a
hittudományok doktora címet. Most szabadabban szentelhette magát a szeretett Szentírás
kutatásának, mint bármikor azelőtt. Ünnepélyesen megfogadta, hogy egész életében Isten
Igéjét fogja figyelmesen tanulmányozni és becsületesen prédikálni, nem pedig a pápák
mondásait és tanait. Most már nemcsak szerzetes és egyetemi tanár volt, hanem a Biblia
hivatalos hirdetője is. Isten elhívta, hogy pásztorolja nyáját, amely éhezett és szomjazott
az igazságra. Luther határozottan kimondta, hogy a keresztényeknek csak a Szentírás
tekintélyével alátámasztott tanítást szabad elfogadniuk. Ezek a szavak a pápai fennhatóság
alapját ingatták meg, és a reformáció létfontosságú elvét hangsúlyozták. {NK 116.1}
Luther látta, hogy veszélyes dolog az emberi elméleteket Isten Igéje fölé emelni. Bátran
támadta az okoskodó teológusok hitetlenségét, és ellenezte azt a filozófiát és teológiát,
78