A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
tanulásra kész, jó modorú, feddhetetlen erkölcsű lovag. „A pápai határozatok buzgó
követője volt, a misék és a szentbeszédek hű hallgatója... Érdemeit a lutherizmus elleni
páratlan gyűlöletével koronázta.” De mint oly sokan mások, gondviselésszerűen ő is
találkozott a Bibliával, és csodálkozva „nem Róma, hanem Luther tanait találta meg
benne”.7 Ettől kezdve teljesen az evangélium ügyének szentelte magát. {NK 196.1}
„Franciaország nemesei közül a legműveltebb” Berquin volt. Lángesze, szónoki
képessége, fékezhetetlen bátorsága, hősies buzgósága és az udvarnál való befolyása miatt
— mert a király egyik kedvence volt — sokan hazája majdani reformátorát látták benne.
Beza ezt mondta: „Berquin második Luther lett volna, ha I. Ferencben második
választófejedelemre talál.” „Rosszabb, mint Luther” — kiáltották a
katolikusok.8 Franciaország katolikusai valóban jobban féltek tőle. Eretnekként börtönbe
vetették, de a király szabadon bocsátotta. A harc évekig tartott. I. Ferenc, aki Róma és a
reformáció között ingadozott, hol eltűrte, hol pedig korlátozta a szerzetesek szenvedélyes
buzgóságát. Berquint a pápai hatóságok háromszor vetették börtönbe, de a lángelméjét és
nemes jellemét csodáló király, aki nem volt hajlandó feláldozni a papok gyűlöletének,
kiszabadította. {NK 196.2}
Berquint többször figyelmeztették a veszélyre, amely Franciaországban fenyegeti, és
arra buzdították, hogy kövesse azokat, akik önkéntes száműzetésben kerestek oltalmat. A
félős és megalkuvó Erasmus, akinek ragyogó műveltségéhez nem társult az az erkölcsi
nagyság, amely az életet és dicsőséget alárendeli az igazságnak, ezt írta Berquinnek: „Kérd
magad követnek valamelyik idegen országba! Menj, és utazd be Németországot! Ismered
Bedát, és tudod, hogy milyen: ezerfejű szörnyeteg, aki mérgét mindenfelé fröcsköli. A te
ellenségeidet légiónak hívják. Még ha ügyed jobb is lenne, mint Jézus Krisztusé, addig ki
nem engednek a kezükből, amíg nyomorultul el nem pusztítanak. Ne bízz túlságosan a
király védelmében! Bármi történjék is, ne hozz rám bajt a teológusok tanszékén.” 9 {NK
196.3}
A veszély sűrűsödésével azonban Berquin szilárdsága egyre nőtt. Ahelyett, hogy
elfogadta volna Erasmus számító és megalkuvó tanácsát, még bátrabb lépésekre határozta
el magát. Nemcsak az igazságot védelmezte, hanem a tévelygést is leleplezte. Az
eretnekség vádját, amellyel Róma barátai meg akarták bélyegezni, visszafordította rájuk.
Legaktívabb és legelkeseredettebb ellenfelei a város és a nemzet egyik legnagyobb egyházi
tekintélyének, a nagy párizsi egyetem teológiai tanszékének tudós doktorai és szerzetesei
voltak. E doktorok írásaiból Berquin tizenkét állítást emelt ki, amelyeket nyilvánosan
„bibliaellenes”-nek és „eretnek”-nek nevezett, és kérte a királyt, hogy vállalja a bíró
szerepét a vitában. {NK 197.1}
A király, aki örült, hogy alkalma nyílik megalázni a gőgös szerzeteseket, készséggel
összemérte a két szembenálló fél erejét és eszességét. Arra szólította fel a katolikusokat,
139