A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
gyülekezetben. Ennek a gyümölcsei a takarékosságban, az értelmességben, a tisztaságban
és a mértékletességben mutatkoztak meg. Valaki évekig lehetett a puritánok telepének
lakója, „és nem látott egyetlen részegest sem, nem hallott egyetlen káromkodást sem, és
nem találkozott egyetlen koldussal”.19 Bebizonyosodott, hogy a legbiztosabban a Biblia
elvei őrzik a nemzeti nagyságot. A gyenge és elszigetelt kolóniák erős államok
szövetségévé fejlődtek, és a világ csodálkozva látta „a pápa nélküli egyház és a király
nélküli állam” békéjét és jólétét. {NK 265.1}
Amerika partjai egyre több olyan embert vonzottak, akiket egészen más indítékok
sarkalltak, mint az első zarándokokat. Jóllehet az ősi hit és tisztaság messzeható és átalakító
befolyást gyakorolt, de ez a befolyás egyre csökkent azok számának növekedésével, akik
csupán világi előnyt kerestek. {NK 265.2}
Az első kolóniák által elfogadott rendszabály — hogy csak gyülekezeti tagok
szavazhatnak vagy viselhetnek hivatalt a polgári kormányzatban — nagyon káros
következményekkel járt. Ezt a rendszabályt annak idején azért fogadták el, hogy az állam
tisztaságát megőrizzék, de ez az egyház megromlását okozta. Mivel a vallásosság volt a
szavazójog és tisztségviselés feltétele, sokan, akiket kizárólag világi célok sarkalltak,
szívük megváltozása nélkül csatlakoztak az egyházhoz. Ennek az lett a következménye,
hogy a gyülekezeteket jórészt megtéretlen emberek töltötték meg. Sőt még a lelkészek
között is voltak olyanok, akik nemcsak téves tantételeket vallottak, hanem a Szentlélek
megújító erejéről sem tudtak. Most ismét bebizonyosodott az, amit Konstantin korától
napjainkig oly sokszor tanúsított az egyháztörténelem, hogy milyen végzetes
következményekkel jár, ha az egyház megpróbál az állam segítségével megerősödni; ha a
világi hatalomhoz fordul, hogy támogassa annak evangéliumát, aki kijelentette: „az én
országom nem e világból való” (Jn 18:36). Az egyház szövetsége az állammal —
ha mégoly laza is — látszatra talán közelebb hozza a világot az egyházhoz, de valójában
az egyház jut közelebb a világhoz. {NK 265.3}
A Robinson és Roger Williams által olyan nagyszerűen képviselt elvet: hogy az igazság
fejlődő; hogy a kereszténynek szívesen kell fogadnia az Isten szavából sugárzó igazságot
— utódaik szem elől veszítették. Amerika protestáns egyházai — és az európaiak is —,
amelyeket Isten megajándékozott a reformáció áldásaival, nem igyekeztek továbblépni a
reform útján. Jóllehet időről időre fellépett egy-egy elvhű ember, aki új igazságot hirdetett,
leleplezve a régóta táplált tévedéseket, a többség, akárcsak a zsidók Krisztus korában, vagy
a pápisták Luther idejében, elégedettek voltak azzal a vallással, amelyben atyáik hittek, és
azzal az élettel, amelyet ők éltek. A vallás ezért újra formalizmussá korcsosult; tévedéseket
és babonákat őrzött és ápolt, amelyeknek nem lett volna már helye az egyházban, ha útját
Isten szavának fényénél járja. Így a reformáció ihlette lelkület fokozatosan kihalt, mígnem
szinte olyan nagy szükség volt a reformra a protestáns egyházakban, mint Luther korában
a katolikus egyházban. A protestáns egyházakban is világiasság és lelki kábultság
191