A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
hatalmas tömeg vett körül, feladatukat elvégezték, így kiáltottak: ,Csak jöjjenek a pápák és
a püspökök, soha többé nem tudják ezeket letörölni!” Amikor a reformátor az álmát
elmesélte, ezt mondta: „Meggyőződéssel vallom, hogy Krisztus képét soha senki többé el
nem törölheti. Sokan szerették volna eltüntetni, de nálam sokkal jobb prédikátorok fogják
újra minden szívbe belevésni.”12 {NK 99.3}
Huszt utoljára vitték a zsinat elé, amely hatalmas és fényes gyülekezet volt: a császár,
a birodalom fejedelmei, a királyi követek, a bíborosok, püspökök és papok, és a hatalmas
tömeg, amely azért jött, hogy szemlélője legyen a nap eseményeinek. A keresztény világ
minden részéből összegyűltek az emberek, hogy lássák az első nagy áldozatát annak a
hosszú küzdelemnek, amelynek az volt a célja, hogy kivívja a lelkiismereti
szabadságot. {NK 100.1}
Husz, amikor végső döntésre szólították, kijelentette, hogy nem hajlandó meghátrálni.
Átható tekintetét a császárra szegezve, aki olyan gyalázatosan megszegte adott szavát, ezt
mondta: „Saját szabad akaratomból határoztam úgy, hogy megjelenek e zsinat előtt, az itt
jelen levő császár nyilvánosan vállalt védelme és adott szava mellett.”13 A zsinat minden
résztvevője Zsigmondra nézett, és a császár arca bíborvörös lett. {NK 100.2}
Az ítélet kihirdetése után elkezdődött a megalázó szertartás. A püspökök papi ruhába
öltöztették foglyukat. Husz, amikor a papi palástot átvette, ezt mondta: „A mi Urunk Jézus
Krisztusra, amikor Heródes Pilátus elé vezettette, fehér köntöst adtak, hogy azzal is
bántsák.”14 Husz, miután megint arra buzdították, hogy lépjen vissza, a nép felé fordulva
így válaszolt: „Milyen arccal tekintsek akkor az ég felé? Hogyan nézzek arra a sok-sok
emberre, akiknek a tiszta evangéliumot prédikáltam? Nem! Többet ér nekem üdvösségük,
mint ez a halálra szánt, szegény test.” A ruhadarabokat egyenként vették le Huszról, és
mindegyik püspök egy-egy átkot mondott a ráeső ceremónia végzése közben. Végül „a
fejére tettek egy sapkát, illetve egy gúla alakú papírsüveget, amelyre félelmetes
démonalakokat festettek. Az elején jól láthatóan ez állt: »fő eretnek«. A legnagyobb
örömmel viselem ezt a megalázó koronát érted, ó Jézus — mondta Husz —, aki értem a
töviskoronát viselted.”15 {NK 100.3}
Az így „felékített »Husznak« a főpapok ezt mondták: »Most lelkedet az ördögnek
áldozzuk.« »Én pedig — mondta Husz, szemét az égre emelve —, rád bízom lelkemet, ó
Úr Jézus, mert Te megváltottál engem.«” {NK 101.1}
Huszt ezután a világi hatóságok, akiknek átadták, elvezették a vesztőhelyre. Óriási
tömeg követte: fegyveresek százai, pompás öltözékű papok és püspökök, valamint
Konstanz lakosai. Amikor a máglyához kötözték, és már csak a tűz meggyújtása volt hátra,
még egyszer azt tanácsolták a mártírnak, hogy vonja vissza tévedéseit, és mentse meg
magát. „Milyen tévedéseket vonjak vissza? — kérdezte Husz. Egyben sem tartom magam
vétkesnek. Isten a tanúm, hogy minden írásommal és prédikációmmal lelkeket akartam
66