A Nagy Tiltakozás_
És mi joga van a császárnak arra, hogy kardjával kényszerítse az embereket, hogy gyakorolják azt a hitet, amelyet az Egyház előír, feltételezve, hogy az az igaz hit, csak azért, mert az Egyház előírta? Ez az érv is érvénytelen és megdöntött. Az az elv tehát, amely oly csendesen lakozik a Nagy Protestációban, ezt a kettős zsarnokságot a porba dönti. A pápai szék és a császár kardja eltűnik, és a lelkiismeret lép (helyükre). De a Protest nem hagyja a lelkiismeretet saját úrnőjének; a lelkiismeret nem törvény önmagának. Ez a cselekedet anarchiát jelentene - lázadást Az ellen, aki az ő Ura. A Nagy Protest azt hirdeti, hogy a Biblia a lelkiismeret törvénye, és hogy annak szerzője egyedül az ő Ura. A protestantizmus így a két ellentétes veszély között haladva, elkerülve az anarchiát, a zsarnokságot, a protestantizmus a nemzetek szeme előtt kibontja az igazi szabadság zászlaját. E zászló köré kell gyűlnie mindenkinek, aki szabad akar lenni.
És mi joga van a császárnak arra, hogy kardjával kényszerítse az embereket, hogy gyakorolják azt a hitet, amelyet az Egyház előír, feltételezve, hogy az az igaz hit, csak azért, mert az Egyház előírta? Ez az érv is érvénytelen és megdöntött. Az az elv tehát, amely oly csendesen lakozik a Nagy Protestációban, ezt a kettős zsarnokságot a porba dönti. A pápai szék és a császár kardja eltűnik, és a lelkiismeret lép (helyükre). De a Protest nem hagyja a lelkiismeretet saját úrnőjének; a lelkiismeret nem törvény önmagának. Ez a cselekedet anarchiát jelentene - lázadást Az ellen, aki az ő Ura. A Nagy Protest azt hirdeti, hogy a Biblia a lelkiismeret törvénye, és hogy annak szerzője egyedül az ő Ura. A protestantizmus így a két ellentétes veszély között haladva, elkerülve az anarchiát, a zsarnokságot, a protestantizmus a nemzetek szeme előtt kibontja az igazi szabadság zászlaját. E zászló köré kell gyűlnie mindenkinek, aki szabad akar lenni.
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
A <strong>Nagy</strong> <strong>Tiltakozás</strong><br />
környező vidékekről odaözönlő tömegek. A napot egy hatalmas, impozáns körmenet<br />
nyitotta meg. „A menet útját szegélyező házakon gyászdrapériák függtek, és helyenként<br />
oltárok álltak.” Minden kapu előtt fáklya világított az „oltáriszentség” tiszteletére. A<br />
körmenet napkelte előtt indult el a királyi palotától. „Az egyházmegyék zászlói és<br />
keresztjei nyitották meg a menetet, majd megjelentek a polgárok kettesével, kezükben<br />
fáklyákkal.” Azután jött a szerzetesek négy rendje, mindegyik a maga sajátos öltözékében.<br />
Majd a híres ereklyék óriási gyűjteménye következett. Bíborszínű és skarlátvörös palástban<br />
lovagló, ékszerekkel díszített egyházi méltóságok követték őket. Kápráztató és csillogó<br />
volt ez a menet. {NK 205.3}<br />
„Az oltáriszentséget Párizs püspöke vitte egy pompás baldachin alatt, amelynek négy<br />
oszlopát egy-egy királyi herceg tartotta... Az oltáriszentség után a király lépkedett... Ezen<br />
a napon I. Ferenc nem viselt koronát, sem királyi palástot... Franciaország királya fedetlen<br />
fővel, szemét a földre szegezve, kezében égő viaszgyertyával” jelent meg, „mint aki<br />
vezekel”.23 Minden oltárnál alázatosan meghajolt, nem a lelkét beszennyező bűnök miatt,<br />
sem pedig a kezét bemocskoló ártatlan vér miatt, hanem azoknak az alattvalóknak a halálos<br />
bűne miatt, akik kárhoztatni merték a misét. A királyné és az állami méltóságok — szintén<br />
kettesével — a király után mentek. Mindegyiküknél egy-egy égő fáklya volt. {NK 206.1}<br />
A nap egyik szertartása volt az uralkodó beszéde, amelyet a püspöki palota<br />
nagytermében birodalmának magas tisztségviselőihez intézett. Szomorú ábrázattal jelent<br />
meg előttük, és megkapó ékesszólással siránkozott „a bűn, az istenkáromlás”, a népre<br />
ráköszöntő „fájdalmas és gyalázatos nap” miatt. Hűséges alattvalóinak segítségét kérte a<br />
Franciaországot pusztulással fenyegető veszedelmes eretnekség kiirtásához. „Ha tudnám<br />
azt, hogy valamelyik testrészemet bemocskolta vagy megfertőzte az utálatos rothadás —<br />
mondta odanyújtanám nektek, hogy vágjátok le. Olyan igaz ez, uraim, mint az, hogy<br />
királyotok vagyok... És ha látnám, hogy valamelyik gyermekemet szennyezte be, nem<br />
kímélném,... magam adnám fel és áldoznám fel Istennek.” Szavai könnyekbe fulladtak, és<br />
az egész gyülekezet sírt, egy akarattal kiáltva: „A katolikus vallásért élünk és<br />
halunk!” 24 {NK 206.2}<br />
Rettenetes sötétségbe jutott az a nemzet, amely elvetette az igazság világosságát. A<br />
kegyelem, „amely üdvösséget hoz”, megjelent. De Franciaország, bár látta a kegyelem<br />
erejét és szentségét, amelynek mennyei szépsége ezreket vonzott magához, és ragyogása<br />
nagyvárosokat és falucskákat töltött be, mégis elfordult tőle, inkább a sötétséget választva,<br />
mint a világosságot. A menny felkínálta ajándékát, de eldobták maguktól. A gonoszt jónak<br />
mondták, a jót pedig gonosznak, és végül áldozatul estek szándékos öncsalásuknak. Bár<br />
azt hitték, hogy Isten népe üldözésével Istennek szolgálnak, őszinteségük mégsem tette<br />
őket bűntelenné. Szántszándékkal elvetették azt a világosságot, amely megvédte volna őket<br />
a csalástól, lelküket a vérontás bűnétől. {NK 206.3}<br />
147
Change language