A Nagy Tiltakozás_

A Nagy Tiltakozás
„Nem szükséges beszélnem arról az örömről — mondta Miller —, amely szívemet a
boldog kilátás reményében betöltötte, sem pedig lelkemnek arról a forró vágyáról, hogy
részem legyen a megváltottak boldogságában. A Biblia számomra egészen új könyv lett.
Gyönyörködtem logikájában. Mindaz, ami sötét, titokzatos vagy zavaros volt tanításaiban,
eloszlott lelkemből a szent lapokról sugárzó tiszta fényben. És milyen világosan és
dicsőségesen tárult fel az igazság! Mindaz, amit az Igében korábban ellentmondásnak és
következetlenségnek láttam, nem volt sehol; és bár volt sok olyan rész, amelyről nem
állíthattam, hogy teljesen értem, de az Igéből oly sok fény áradt, amely sötét elmémet
megvilágította, hogy gyönyörűséggel kutattam. {NK 294.3}
Korábban még csak nem is sejtettem, hogy ennyi örömet találok e tanításokban.”8 {NK
295.1}
„Amikor szent meggyőződésemmé vált, hogy a Szentírásban megjövendölt nagy
jelentőségű események nemsokára beteljesednek, annak a bizonyítéknak a láttán, ami az
én lelkemet is megérintette, hatalmas erővel ütött szíven a világ iránti
kötelességem.”9 Miller önkéntelenül is érezte, hogy ismertetnie kell másokkal azt a
világosságot, amit ő kapott. El volt készülve a hitetlenek ellenszegülésére, de bízott abban,
hogy minden keresztényt örömmel fog eltölteni a Megváltóval való találkozás reménye,
akit vallomásuk szerint szeretnek. Csak attól félt, hogy az oly közeli szabadulás feletti
örömükben sokan anélkül fogják elfogadni ezt az igazságot, hogy a Szentírás alapos
kutatásával meggyőződnének róla. Ezért eleinte vonakodott attól, hogy feltárja ismereteit,
nehogy hibát kövessen el, és mások tévedésének eszköze legyen. Újra megvizsgálta a
következtetéseit alátámasztó bizonyítékokat, és figyelmesen mérlegelt minden problémát,
amely lelkében támadt. És azt tapasztalta, hogy Isten Igéjének fényénél úgy
szertefoszlottak az ellenvetések, mint a köd a nap sugarai előtt. Öt évet töltött el így. Ez
idő alatt teljesen meggyőződött állásfoglalása helyességéről. {NK 295.2}
Most újra érezni kezdte a kötelesség kényszerítő erejét: el kell mondania másoknak is
azt, amit hite szerint a Szentírás oly világosan tanít. „Amikor dolgoztam, állandóan a
fülembe csengett: »Menj, és mondd el a világnak, milyen veszélyben van!** Egyre csak
ez az ige járt a fejemben: ,Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz
meg; és te nem szólándasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke
miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő
útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te
megmentetted a te lelkedet« (Ez 33:8-9). Úgy éreztem, ha a gonoszok hatékony
figyelmeztetést kapnának, tömegek térnének meg; ha pedig nem figyelmeztetem őket, Isten
vérüket az én kezemből kéri számon.”10 {NK 295.3}
Miller ekkor már, ha alkalom kínálkozott, magánbeszélgetésekben feltárta nézeteit. És
azért imádkozott, hogy valamelyik lelkész kényszerítve érezze magát arra, hogy hirdesse a
215