Studia SlavicaSavariensia 1999

Z.SZENTESI
a többszófajúság illetve az alkalmi szófajváltás jelenségeit pedig nagyrészt csak
esetenként, az érintett szófajok tárgyalásánál veszik számba.
A magyar szófajkutatásban már régóta egy általálnosan elfogadott szempontrendszer
van alkalmazásban, amely együttesen veszi számba a szó alaktani viselkedését,
tipikus mondatrészi szerepét, bıvíthetıségét és jelentésének természetét.
Az áttekintett horvát nyelvtanok szófajleírásaiban illetve az osztályozási
szempontrendszer – mint mondtuk szerényen kifejtett – elvi megállapításainál
viszont csak a szó jelentésfajtája és alaktani (tıre és toldalékolhatóságra
vonatkozó) mutatói szerepelnek irányadóként, s a szó szintaktikai-szintagmatikai
jellemzıit egyáltalán nem veszik számításba.
Tény, hogy a magyar grammatikákban (MMNy., MMNyR.) és a szófajtani
tanulmányokban (Berrár 1982, Keszler 1995, Keszler 1998) meglehetısen árnyalt,
többszintően tagolt szófajrendszerezésekkel találkozunk – szemben a
horvát nyelvtanokkal, ahol a kilenc, esetenként tíz szófaj csupán két nagy csoportba
sorolódik be: az egyikbe a toldalékolható, a másikba a nem toldalékolható
fajok tartoznak, további alosztályokat pedig (pl. mondattani szempont szerint) e
két nagy csoporton belül nem különböztetnek meg a szerzık.
2. A két nyelvi rendszer szófajainak összevetése
Tipológiailag eltérı nyelvekrıl lévén szó az egyes szófajkategóriák természetszerőleg
nem fedik egymást teljesen. A két nyelv szófajainak elsı pillantásra
radikálisnak tőnı számszerő különbsége (a magyarban a legújabb szófajtani
szakirodalom /Keszler 1998/ mintegy 23 fajt különít el, szemben a horvát
nyelvtanok kilenc-tíz szófajával) azonban nyilván nem a nyelvi rendszerek
ekkora fokú különbözıségébıl fakad, hanem sokkal inkább a rendszerezésekben
fellépı eltérı precizitásigénybıl. Hiszen már pusztán az említett számarányok
fényében is elırevetíthetı, hogy a horvát nyelvtanokban szófajként megnevezett
kategóriák keretei sokkal tágabbra szabottak, mint a magyar munkákban (az igék
például magukba foglalják mind az igeneveket, mind pedig a segédigéket), ami
azt eredményezi, hogy a magyar nyelvészetben is alkalmazott hármas szempontrendszer
a horvátban kevésbé érvényesül.
2.1. Alapszófajok
A magyar nyelv minden alapszófajának megvannak a párhuzamos megfelelıi a
horvátban, ami várakozásunknak megfelelı – hiszen ezek a kategóriák az
indoerópai nyelvek többségében szintén alapvetı funkciójúak. Megegyezıek
alaktani és mondattani mutatóik is, tehát általában toldalékolhatóak, önálló
mondatrészt alkotnak, bizpnyos típusú bıvítmények járulhatnak hozzájuk,
jelentésük pedig autoszemantikus, önálló fogalmi jelentés.
303