Studia SlavicaSavariensia 1999

Z.SZENTESI
vát segédigei csoportot, míg az újabb magyar szakirodalmak rendszerezéseibıl
az tőnik ki, hogy a magyar nyelv segédigéinek önálló szófajúsága nem kétséges
(sıt, funkció, illetve szintaktikai-morfológiai sajátosságaik tekintetében olyan
különbségek vannak közöttük, hogy több segédigei altípus létrehozása is indokolt).
A horvát nyelvtanok az igék alá besorolt altípusként veszik számba a segédigéket,
melyek nem önálló (nesamostalni) megjelenési módjukkal és nem teljes
fogalmi jelentésükkel (nepotpuno pojmovno značenje) különülnek el a többi
igétıl. Amit a horvát szerzık a segédigei alcsoportba sorolnak 14 , az az újabb
magyar szófaji besorolások jelértékő segédige, illetve segédszó kategóriájának
felel meg, hiszen mindkét esetben az összetett igealakok (a horvátban analitikus
képzéső az indicativus minden múlt és jövı idıs alakja, illetve a feltételes mód
mindkét ideje) képzésében funkciót nyerı, tk. pusztán grammatikai jelentéső
szavakról van szó.
Négy horvát grammatika az említetteken kívül nem különít el további segédigéket,
az ötödikben 15 azonban – az elıbbi, grammatikai morféma jellegőek mellett
– megjelenik egy külön igei alkategória, az ún. modális igéké. A szerzık ebbena
pontban a magyar kell, tud, akar, lehet, stb. segédigék horvát jelentésbeli ekvivalenseit
veszi sorra, ez a kategória tehát nagy vonalakban 16 megfelel a legutóbbi
(Keszler 1998) szófajfelosztás „egyéb (esetleges) segédigéinek”.
3.3. Igekötık
Az igekötıket a szláv nyelvek egyike sem tartja sem önálló szófajnak, de még
csak lexémának sem, csupán az igéhez elölrıl kapcsolódó nyelvtani morfémának.
A horvát nyelv igekötıi rendszerében – szemben a magyarral – a jelentésárnyaló
szerepnél talán még jelentısebb e prefixumok grammatikai funkciója, a
horvát (szláv) igekötıknek sok esetben ugyanis aspektus-meghatározó szerepük
van, azaz számos befejezetlen ige párja képezhetı a megfelelı igekötıknek az
alapigéhez való hozzáadásával. Ehhez mérten a horvát nyelvtanok az igekötıket
rendszerint az ige képzését tárgyaló alfejezetekben veszik számba.
A magyar és a horvát igekötık effajta „státuszkülönbségének” oka alighanem
abban is keresendı, hogy a magyar nyelvben az igekötık legısibb (egyszótagú,
fıként primér helykategóriákat és befejezettséget kifejezı), szintén csupán
képzı- illetve jelfunkciójú rétegén kívül igei prefixumként szerepelnek olyan –
eredetileg adverbiális – lexémák is, amelyek ezeknél jóval komplexebb jelenté-
14 a htjeti és a biti ige – az utóbbi mindkét aspektusú ragozásával
15 Mrazović – Vukadinović: Gramatika srpskohrvatskog jezika za strance. 199O.
16 A segédigék kérdésköre magyar részrıl sem teljesen lezárt, horvát részrıl pedig – úgy
tőnik – még inkább rendezésre vár a témakör - ezért a két nyelv segédigei rendszerének
precízebb, átfogó összehasonlítására ezúttal nem vállalkozom.
309