Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

104
Ha fenntartjuk, hogy a Tanach szerint csak Istennek van joga a bőnöket megbocsátani, és
azt is, hogy Jézus – a Mt 5:17-20-ban tett szándéknyilatkozata, valamint az Újszövetség
egybehangzó tanítása értelmében – a Tórát és a Tanachot sohasem szegte meg, akkor ennek a
történetnek csak egyetlen értelmezési iránya marad: Jézus isteni mivoltát állítja implicit
módon. Ezzel részletesen fogok foglalkozni késıbb.
Most azonban még visszatérek arra, hogy a Messiás tevékenységével kapcsolatosan
találunk-e a fentiekkel valamilyen párhuzamot a rabbinikus iratokban. Nem szabad
elfelejtkeznünk arról, hogy az „újszövetségi-történeti” Jézus ezeket a kijelentéseit abban a
tudatban tette, hogy az általa elengedett bőnökért maga vállalja majd az igazságos büntetést.
Tehát nem „ingyen” bocsátotta meg a bőnöket, hanem maga vállalta az elégtétel adását értük,
egészen a halálig. A keresztény megváltás-teológiába itt nincs helyünk részletesen
elmélyedni, elég annyit megjegyezni, hogy az evangéliumokon és az egész Újszövetségen
egységesen végigvonul az a koncepció, amely szerint Jézus „sokak”, a „világ” bőneit és ezek
büntetéseit vette magára, 317 és ezért halt kínhalált a kereszten.
Általában elterjedt az a nézet, hogy míg a keresztények az Örökkévaló „szenvedı
szolgájának” – aki mások bőneiért szenved váltságul – Jesája 53. fejezetében ábrázolt képét
Jézusra vonatkoztatják mint Messiásra, addig a zsidó írásmagyarázat ugyanezt Izraelre
értelmezi. Ez az állítás nem teljesen igaz. A Talmud maga is tartalmaz olyan véleményt,
amely szerint ez a szöveg a Messiásra vonatkozik: „Mi az ı [a Messiás] neve? (…) A rabbik
ezt mondták: »leprás rabbi« a neve, amint meg van írva: »Bizony, magára vette bajainkat, és
hordozta szerencsétlenségeinket, mi pedig úgy tekintettük, mint egy leprást, Istentıl
megvertet és lesújtottat.«” 318 A Jesája 53:4-et a Targum 319 is a helyettesítı, bőnbocsánatot
szerzı szenvedésre értelmezve fordítja, elég erısen eltérve a héber szövegtıl. 320
317 Pl. Mt 1:21, 8:16-17, 26:28, Lk 9:42-45, Jn 1:29, Rm 4:25, 5:6-10, Héb 9:13-10:18 stb.
318 bSzanhedrin 98b, Jes 53:4. A Jes 53:5-ben leírt helyettesítı szenvedést szintén a Messiásra vonatkoztatja Rút
Rábbá 5:6.
319 Targum Jonátán Jes 53:4.
320 A Jálkút Sim’óní 2:66c pedig a következı módon kommentálja Jer 31:20-at: „Amikor a Messiás ellenségei
elmenekülnek elıle, Isten egy megegyezést köt a Messiással: »Azoknak a bőnei, akik veled együtt vannak
elrejtve, azt okozzák, hogy vasiga alá kerülsz, úgy cselekszenek veled, mint ezzel a borjúval, amelynek szemei el
vannak takarva, Szellemedet fojtogatják ez alatt az iga alatt, és bőneik miatt a nyelved szájpadlásodhoz tapad.«
A Messiás erre megkérdezi, hogy ezek a szenvedések évekig fognak-e tartani, és a Szent azt válaszolja neki,
hogy egy [év]hetet határozott meg, de ha a lelke elbúsul, İ azonnal eloszlatja ezt a bánatot. Erre a Messiás ezt
feleli: »Világmindenség Ura, örömmel és boldog szívvel veszem mindezt magamra azzal a feltétellel, hogy
akkor Izraelbıl senki sem fog elveszni, sıt, nemcsak azok fognak megmenekülni, akik az én napjaimban élnek,
hanem azok is, akik el vannak rejtve a porban; és nemcsak azok a halottak, akik az én napjaimban haltak meg,
hanem azok is, akik az elsı Ádám napjai óta haltak meg; sıt, nemcsak ezek, hanem azok is, akik koraszülöttként
haltak meg; sıt, nemcsak ezek, hanem azok is, akiket Te elgondoltál, hogy megteremted ıket, de még nem
teremttettek meg. Így beleegyezem, és így magamra veszem.« Abban a[z év]hétben, amikor Dávid Fia eljön,
vasgerendákat hoznak, és vasigát készítenek azokból a nyakára, amíg termete meghajlik. De akkor kiált, sír és
hangját felemeli, és ezt mondja İelıtte: »Világmindenség Ura, mi az én erım, a szellemem, a lelkem és a