Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

55
Teremtéskor csoda történt, de azt állítja, hogy késıbb már nem történhet, mivel Isten úgy
döntött, hogy a teremtett világ kizárólag a számára megalkotott törvények mentén mőködhet.
A deizmus egyik speciális, teológiai ágazata (a szesszacionizmus, a csodák megszőnésének
elmélete) még azt is elfogadja, hogy a bibliai idıkben történtek csodák, de azt állítja: ma már
nem történ(het)nek (ennek a gyökerei megtalálhatók mind a rabbinikus, mind a keresztény –
fıként protestáns – irodalomban). A panteizmus – elsısorban a Spinoza-féle felvilágosult
panteizmusra gondolok itt – Istent és a világot egynek látja, ezért a természet törvényeit
egyben Isten törvényeiként fogja fel, s mivel ez az Isten nem áll a világ – azaz önmaga – felett
és azon kívül, így nem is függesztheti fel annak – azaz önmagának – törvényeit. Spinoza ezért
mintegy logikailag is tagadja a csodák lehetıségét. Mindhárom felfogás jellemzı a
felvilágosult, modern, természettudományos világképre, s mindhárom intenciói a
természettudományos megismerés azon igényében gyökereznek, amely követeli a felismert
természeti törvények állandóságát. Másik gyökerük inkább társadalomtörténeti jellegő: az
államegyházias klerikalizmus és a túlburjánzó középkori babonaságok halálos ölelésébıl való
szabadulás teljesen jogos vágya.
A teológia a csodákat – egyik megközelítésben – szubjektív és objektív csodákra osztja.
Szubjektív csodának azt nevezik, amely során a természeti törvények nyilvánvaló módon
ugyan nem függesztıdnek fel, de azok összejátszása annyira valószínőtlenül megy végbe,
hogy amögött már természetfölötti hatalom beavatkozása sejthetı. Sok izraeli így élte meg
például az 1967-es hatnapos háborúban aratott gyızelmet. A Bibliában ilyennek tekinthetjük
például Dávid gyızelmét Góliát fölött és számos más esetet. A Biblia egységében hívı pedig
ilyen csodának tekintheti magának a Bibliának mint egységes kinyilatkoztatásnak a létét és
fennmaradását a történelemben. Ilyenkor azonban, mivel konkrétan egyetlen természeti
törvény felfüggesztıdésére sincs bizonyíték, az esemény csodaként vagy természetes
eseményként való értékelése szubjektív marad. Ennek ellenére a teológia – és a mai
hétköznapi tudat is – természetesen elismeri, hogy az ilyen történés mögött esetleg vagy
majdnem bizonyosan természetfeletti beavatkozás, a „rejtızködı Isten” állhat; a Szentírás
pedig számos esetben explicite állítja ezt. Fontos tudatosítanunk, hogy az ilyen jellegő csodát
a deista és a panteista szemlélet bizonyos mértékig el tudja fogadni isteni beavatkozásként,
mivel a természettörvények nem függesztıdnek föl (míg a materialista vagy ateista
természetesen csak szerencsés véletlennek fogja fel, vagy jelenlegi ismereteink
korlátozottságára hivatkozik).
Objektív csodának nevezi a teológia az olyan eseményt, amikor ténylegesen bizonyítható (a
szó jogi értelmében több hiteles tanú, esetleg tárgyi bizonyíték révén), hogy valamilyen