Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

206
hellenistákról lenne szó, akik a rituális áldozatok érvénytelenségét hirdették. A
„valamennyien” szó a fenti állításban minimálisan is azt jelenti, hogy ha lett is volna ilyen
felfogású hellenista az ısgyülekezetben, csak elenyészı kisebbségben lehetett, és nézetét
legfeljebb csak személyes véleményként tarthatta fenn.
Mindezek alapján általánosságban azt állítom, hogy a jeruzsálemi ısgyülekezethez tartozó
hellenista zsidók a hellenizmus mérsékeltebb vonulatához tartoztak, hellenizmusuk vélhetıen
abban állt, hogy beszéltek görögül, bizonyos mértékig érintkeztek a görögökkel és
kultúrájukkal, utóbbit korlátozott mértékben – amennyiben az nem sértette direkt módon a
Tóra parancsait – elfogadták vagy tisztelték is, és görög neveket adtak gyermekeiknek;
miközben megtartották a Tóra erkölcsi parancsait, idegen kultuszokkal kapcsolatos tiltásait, a
rituális parancsokat pedig nem tekintették érvényteleneknek, azok megtartásában többkevesebb
buzgalommal részt vettek. A szóbeli Tanhoz való viszonyukkal kapcsolatosan
megjegyezhetjük, hogy bizonyára nem voltak farizeusok – hiszen ez a mozgalom részben
éppen a hellenizmussal szemben született –; de a Szanhedrin rendelkezéseinek való
engedelmességre vonatkozóan el kellett hogy fogadják mesterük, Jézus fentebb tárgyalt
útmutatását.
Most pedig tekintsük át két hellenista tanítvány nagy jelentıségő történetének tanulságait!
3.1.2.1.2.1. István története
A fent említett feszültséget a héber és hellén zsidók között az apostolok úgy oldották meg,
hogy hét – görög nevükbıl ítélve – hellenistát választottak ki az ısgyülekezet karitatív
szolgálatainak szervezésére (egyikük ráadásul prozelita volt). Kiválasztásuk kritériuma volt,
hogy az egész közösség elıtt „tanúság van felılük, és tele vannak Szent Szellemmel és
bölcsességgel”, azaz erkölcsileg feddhetetlennek tartották ıket – vélhetıen – a héberek is.
Ez a megoldás nyilvános tanúságtétel volt a Tizenkettı részérıl arra vonatkozóan, hogy a –
fentebb tárgyalt értelemben véve mérsékelt – hellenisták az esetleg szigorúbb héber zsidókkal
egyenrangú tagjai az ıskeresztény gyülekezetnek, sıt még a Jézusban hívı farizeusokkal is –
ugyanis egyértelmő, hogy ilyenek is voltak (!). 700 Ez is mutatja, hogy kezdettıl fogva arra
törekedtek, hogy a Törvény megtartásának értelmezési részletkérdéseit illetı vitákon
felülemelkedjenek, illetve ezek megléte mellett is egységes közösségként tudjanak mőködni;
mintegy alternatívát mutatva a felekezetektıl végletesen megosztott társadalom számára is.
viszont ragaszkodik ahhoz a zsidó írásmagyarázati elvhez, mely szerint „a Tóra egyetlen mondata sem vesztheti
el soha p’sát értelmét” (bSábbát 63a; bJ’vámót 24a).
700 Csel 15:5.