Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

20
tisztázásához, hogy amikor valamirıl azt állítjuk, nem történelmi tény, akkor ez nem
okvetlenül azt jelenti, hogy a múltban bizonyosan nem történt meg, hanem azt, hogy a
történettudomány jelenlegi paradigmájába valamilyen okból nem került bele. Most szeretnék
továbblépni az üdvtörténet, a történelem, a mítosz (legenda) és a kinyilatkoztatás négyes
viszonyára.
1.2.2. Üdvtörténet, történelem, mítosz és kinyilatkoztatás
Heller Ágnes már idézett írásán – sok más szerzıhöz hasonlóan – végigvonul az
üdvtörténet és a történelem megkülönböztetésének és viszonyának kérdése. Ennek a
tanulmánynak ebben a problémában sem feladata mélyen és részleteiben elmerülni, áttekintve
annak teljes irodalmát, de Heller kapcsán remekül meg lehet ragadni egy olyan alapkérdést,
amelyet feltétlenül tisztáznunk kell a továbblépéshez. Ez a kérdés pedig az „üdvtörténeti
esemény” történetiségének kérdése.
Heller így kezdi könyvét: „A keresztény Jézus harmadnapra támadt fel. Kétezer esztendıre
volt szükség ahhoz, hogy a zsidó Jézus feltámadjon. Ennek a két mondatnak látszólag semmi
köze nincs egymáshoz. Az elsı mondat az üdvtörténethez tartozik, s kétezer esztendı alatt
sosem ment feledésbe. Minden keresztény mindig tudta és vallotta, ahogy ma is tudja és
vallja, hogy Krisztus a harmadik napon feltámadott, ahogy minden évben – húsvét napján újra
és újra feltámad. Az üdvtörténetben az idı és az örökkévalóság keresztezi egymást. Ott nincs
múlt, de örök és ismétlıdı jelen. A második mondat a történelemhez tartozik…” 20 Késıbb
ismét ezt írja: „…nem tartom különösen érdekesnek a feltámadás misztériumának mindenféle
pszichológiai vagy egyéb természetes/racionális okokkal való magyarázatát sem. Ahogy
elöljáróban mondtam, történelem és üdvtörténet nem azonos egymással, s az üdvtörténetben
helye van a csodának.” 21
20 Heller: A zsidó Jézus feltámadása, 7. o.
21 Heller: A zsidó Jézus feltámadása, 40. o. Hasonló felfogást tulajdonít Vermes Géza azoknak a különbözı
irányzatokhoz tartozó keresztényeknek, akik „azt hangoztatnák, hogy Jézussal kapcsolatos tudásunk teljes
mértékben az Újszövetségen alapul: vagyis olyan iratokon, amelyek nem történeti események feljegyzésének
szándékával íródtak, hanem azért, hogy Jézus elsı követıinek hitvilágát dokumentálják.” (Vermes: Jézus és a
judaizmus világa, 14. o., kiemelés tılem.) Valóban ilyen érvet fogalmaz meg például Karl Barth is Bultmannal
vitatkozva (Bultmann: A hermeneutika problémája, 113. o.); míg maga Bultmann szerint pedig „szinte semmit
sem tudhatunk Jézus életére és személyiségére vonatkozóan, mivel a korai keresztény források a legkisebb
érdeklıdést sem mutatják ez iránt” (!) (Bultmann: Jesus and the Word, 14. o., idézi Vermes uo. 15. o.).
Ugyanerre az alapra építkezik Cohen is (Jézus Krisztus pöre, 25-35. o.) Feltőnı, hogy egyetlen dolog van,
amiben a vitatkozók valamennyien egyetértenek, s ez az, hogy az Újszövetség szándéka szerint nem történeti
igényő, hanem hitéleti irat. Véleményem szerint ez az alapgondolat egyáltalán nem igaz – ezt kívánom
bizonyítani ebben a fejezetben.