Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

32
…majd megkezdi a csodák enciklopédikus felsorolását. A Tanach történetírói ars
poeticájának egyik legjobb összefoglalása ez a rész. A csodákkal kapcsolatban
tanúságtételrıl, bizonyítékról beszél, elıírja az azokról való megemlékezést és hiánytalan
továbbadásukat, majd pedig világosan megfogalmazza ennek a célját: „hogy Istenbe vessék
bizalmukat, ne felejtsék el Isten tetteit, és parancsait óvják meg”. Azaz a csodák megtörtént
tényként való állítása a szöveg szerint közvetlen összefüggésben áll a nép Istenbe vetett
hitével és ebbıl fakadóan morális állapotával is. A szöveg ugyanis mintha arra is utalna, hogy
a helyes morális magatartás elıfeltétele az Istenbe vetett bizalom, reménység [keszel],
amelyhez – úgy tőnik – a csodákra szükség van. Utána negatív példát hoz, amelyben ugyanezt
állítja: amikor elfelejtették csodatetteit, akkor nem tartották meg a szövetséget és a tant sem. A
csodákról való megemlékezés tehát azért (is) része a Tórának, mert összefüggésben áll a
morálisan helyes cselekvéssel. A rabbinikus irodalom szerint pedig az Egyiptomból való
kijövetelrıl minden nap meg kell emlékezni. 52
A szöveg közeli olvasata révén ismét
megállapíthatjuk: nem igaz, hogy a kinyilatkoztatás történeti-kritikai csodátlanítása után
üzenete morálisan, eszmeileg stb. ugyanaz maradhat.
A kivonulás után Mózes énekében a csapások és a tenger kettéválasztásának, majd az
egyiptomiakra visszazúdulásának az eseményeit felsorolva végül Isten tulajdonságaira nézve
von le „teológiai” következtetést:
Leheltél fuvallatoddal: beborította a tenger, elmerültek, mint az ólom a hatalmas vizekben. Ki olyan,
mint te, a hatalmasak között, Örökkévaló! Ki olyan, mint te, magasztos a szentségben, félelmetes
dicsıségben csudatévı [ószé pele]! 53
Mózes Istenének tehát elidegeníthetetlen tulajdonsága, mely megkülönbözteti mindenki
mástól („ki olyan…?”), hogy csodát tud tenni. Vajon ha Mózes ezt a következtetést vonta le,
érintetlen maradhat-e a szöveg kérügmája akkor, ha mi tagadjuk ennek lehetıségét? Nem
szőkítjük-e le a szöveg jelentésének teljes spektrumát, ha megvonjuk tıle ezt az elemet?
A Tóra ezekkel a szavakkal végzıdik:
És nem támadt próféta többé Izraélben olyan mint Mózes, akit ismert az Örökkévaló színrıl színre:
mindazon jelekben [ótót] és csodákban [móftím], amelyekkel küldte az Örökkévaló, hogy végezze
Egyiptom országában Fáraón meg mind a szolgáin és egész országán, és mind a hatalmas erıben [és
minden erıs kézzel: úlchol hájjád hácházáká] és mind a nagy félelmetességben, amit végzett Mózes
egész Izraél szemei elıtt. 54
Bizonyára nem véletlen és nem is jelentéktelen, hogy a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás
leginkább fundamentális szövege, a Pentateuchus utolsó mondata mit mond. A szöveg
középpontjában nem morális üzenet áll, hanem a csodák középpontba állítása. A jel [ót] szó
52 mB’ráchót 1:5.
53 Ex 15:10-12.
54 Dt 34:10-12.