Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

167
mindezeknek a mérsékelt és szélsıséges hellenizáltság két pólusa között szóródó rétegekkel
és a mozgalmakban kevésbé aktív közemberek tömegeivel való viszonyát, valamint a
zsidókeresztények irányzatát is. Az ellentétek nemcsak elvi, hanem érzelmi-emberi jellegőek
is voltak, a népet szétdúló „ok nélküli győlöletet” teszi maga a rabbinikus irodalom is
felelıssé a bekövetkezı pusztulásért. A Churbán után a javnéi Szanhedrintıl kezdıdıen a
sokféle irányzat közül a – sorscsapások közben maguk is sokat változó (!) – farizeusok
szervezték újjá a nemzetet, és építették fel a Szentély nélküli diaszpóra-lét túlélési rendszerét,
amelyet – szemben a korábbival – normatív judaizmusnak is szoktak nevezni, s amely ennél
fogva a rengeteg korábbi irányzat közül a farizeusok eszméit vitte tovább elsısorban, mint ez
közismert. Óriási hiba lenne ezt az állapotot visszavetíteni a korábbiba, amelyet – jobb híján,
nem teljesen pontos kifejezéssel – plurális judaizmusnak nevezek. Ennek a kérdéskörnek a
szakirodalma óriási, és amennyire ez a rendelkezésünkre álló források alapján lehetséges,
kielégítıen feldolgozott. Ezért az alábbiakban mindezek részleteibe nem bocsátkozom bele,
hanem kizárólag a témám szempontjából lényeges elemekre hívom fel a figyelmet.
Mindenekelıtt arra, hogy a szóbeli Tanra vonatkozó, fentebb tárgyalt meggyızıdés, amely
szerint ez Mózesnek adatott a Szinájon, és tıle hagyományozódott szóban – akár egészében,
akár csak elveiben –, s emiatt kötelezı az egész zsidó népre, csak a farizeus felekezet
tanítására volt jellemzı – és esetleg egyes hozzájuk közelálló zelóta csoportokra – a Szentély
pusztulása elıtti idıszakban. A szadduceus irányzat, amelyhez az éppen funkcionáló fıpapság
is tartozott, elutasította ezt az eszmét – jóllehet maguk is rendelkeztek egy irattal, amely
néhány vitás kérdésben eligazítást adott (de ez eltért a farizeusokétól). A szadduceusok
nemcsak a szóbeli Tan egészének való engedelmességnek, és Szinájról való eredetének
eszméjét vonták kétségbe, de konkrét útmutatásait sem fogadták el rengeteg, igen lényeges, a
közösségi és egyéni életvezetést érintı kérdésben. Tekintve, hogy a fıpap szadduceus volt, az
írott Tóra biztosított kétségbevonhatatlan jogot számára a vitás kérdésekben való
ítélethozatalra, jóllehet ezt a „bírákkal” együtt kellett gyakorolnia: ez képezte a nép életét
vallásilag, jogilag és politikailag irányító Szanhedrin törvényi alapját. 542 A Szanhedrin így
maga is végletesen megosztott volt, s bár Jézus idejében már a farizeusok többséget szereztek
benne, s így keresztül tudták vinni elképzeléseiket – valamint amiatt is, hogy a nép körében
erıs tekintélyre tettek szert –, ez mégis igen-igen labilis konstrukciót eredményezett.
A szintén cádókita fıpapok által vezetett, teljes erkölcsi és rituális tisztaságra törekvı
qumráni közösség, amelynek szintén megvolt a maga írásban is lefektetett hagyománya és
542 Dt 17:8-13.