08.05.2014 Views

Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

207

Mint említettük, ez a törekvés már Jézus esetében is kimutatható, aki a legkülönfélébb

beállítottságú embereket válogatta be a Tizenkettı közé is, köztük két hellenistát is, Andrást

és Fülöpöt. 701 Így a minta a legfelsıbb vezetésben is már adott volt, logikus és érthetı tehát,

hogy az ısgyülekezet nem diszkriminálta a hellenistákat.

A hét kiválasztott „diakónus” közül István hamar kiemelkedett, különösen mivel csodák is

történtek általa. Rövidesen azonban vád alá helyezték, ügye a Szanhedrinig jutott. 702 A vele

szemben megfogalmazott kifogások a következık voltak: káromló beszédeket mond Mózes,

Isten, a Törvény és a Szentély ellen, konkrétabban: azt állítja, hogy Jézus lerombolja a

Szentélyt, és megváltoztatja a mózesi rítusokat.

Fontos rögtön leszögeznünk, hogy a lukácsi szöveg ezt explicite hamis tanúzásnak mondja,

azaz azt állítja, hogy ezek a vádak Istvánnal szemben nem voltak igazak, legalábbis ebben a

formájukban biztosan nem.

Ezek után részletesen ismerteti István védıbeszédét, 703 amely Ábrahámtól a kései

prófétákig áttekinti a zsidóság szentírási történetét, elismerve annak isteni állításait és

eredetét, tanúságot téve ezzel arról, hogy a teljes Tanachot elfogadja isteni iratnak.

Beszédében pozitívan, elismerıen említi az Ábrahámnak adott ígéreteket, a körülmetélés

szövetségét, Mózest mint szabadítót, csodatevıt és törvényadót, magát a Törvényt, a rituális

áldozati rendszert és a pusztai Szent Sátrat, Józsuát, Dávidot, majd Salamont és az általa

épített Szentélyt. Végül Jesája prófétától idézi azt a mondatot, amely szerint Isten

mindamellett nem a Szentélyben lakik, hanem betölti a világmindenséget 704 (amit már

Salamon is megfogalmazott templomszentelı imájában 705 ). Utolsó mondatában éppen a

Szanhedrint vádolja azzal, hogy ık nem tartják meg a Törvényt.

István tehát tételesen cáfolja az ellene felhozott valamennyi vádat, mindössze annyit ismer

el, hogy – Salamonnal és a prófétákkal teljes összhangban – Isten lakásául az egeket és a

világmindenséget jelöli meg. Nyilván ennek, a Tanachhal teljes összhangban álló állításának a

félreértése körül keletkezhetett az a vád, hogy a Szentély pusztulását kívánja. Mint már

Jézusnak a Szentéllyel való viszonyának elemzésekor láttuk, mind a zsidókeresztények, mind

a zsidóság többi része – maga a Szanhedrin is – tudatában volt annak, hogy a második

Templom is el fog pusztulni, s hogy ennek oka ugyanaz lesz, mint az elızı esetekben: a

papság, a szolgálatok és a bírák korrupt volta, illetve a nemzet győlölettel teli széttagoltsága.

701 Ld. pl. Jn 12:20-22.

702 Csel 6:8-14.

703 Ld. Csel 7:1-53.

704 Jes 66:1-2.

705 1Kir 8:27-29.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!