Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

232
lepıdtek meg azon, hogy nem hedjótként nyilvánult meg). Vagyis olyan emberként szólalt
meg, aki képes önmagában is dönteni, megítélni a vitás kérdést, ezért kötelessége volt
ellenvéleményének hangot adni, vállalva akár a kiközösítést is. A Jézusról mint Messiásról
való beszéd és tanítás önmagában semmilyen tórai törvényt nem sértett, ezért a Szanhedrin az
Írásban nem találhatott alapot ennek betiltására. A Szanhedrin követése a tórai szöveg szerint
akkor volt kötelezı, „midın eldönthetetlen lesz elıtted valami az ítéletben”, 794 és itt Péter és
János számára semmi eldönthetetlen nem volt.
Péter egyébként formailag magát a Szanhedrint kérte mintegy fel – „hozzatok ítéletet” –
arra, hogy hozzon döntést ebben az „eldönthetetlen” kérdésben: ha valaki biztosan tudja
Isten akaratát, és a Szanhedrin az ellenkezıjét parancsolja, kinek kell engedelmeskednie?
Meglehetısen visszatetszı lett volna, ha a Szanhedrin kimondja válaszul az ítéletet mint
háláchát: „ilyen esetben nekünk kell engedelmeskedni, és nem Istennek”. Minthogy sem ezt,
sem ennek ellenkezıjét nem mondták ki, így végül is nem adtak választ a kérdésükre; ezzel
viszont elvesztették a jogalapot a felettük való ítélethozatalra is. Nyilvánvalóan erre is utal az
a kifejezés, mely szerint „semmit sem találtak, hogy megbüntessék ıket”, azaz sem a
Tórában, sem a háláchában nem találtak kellı alapot az elítélésükre, miután nem mertek úgy
dönteni, hogy inkább rájuk kell hallgatni, mint Istenre. Péter ezen megoldása nem nélkülözött
némi ravaszságot, de a vallásjogi problémát – számukra – átmenetileg megoldotta (erkölcsi
problémát pedig az apostolok számára eleve nem is jelentett).
Le Cornu és Shulam a puszta figyelmeztetéssel való szabadon engedés tényét azzal az
általános rabbinikus elvvel is indokolják ezen kívül, 795 hogy büntetést csak akkor szabhattak
volna ki rájuk, ha valaki figyelmeztette volna ıket elızetesen, hogy tettük törvénybe ütközı, s
ık annak ellenére folytatták volna azt. Így a figyelmeztetést most kapták meg, a büntetést
pedig késıbbi tárgyalásuk alkalmával, amikor is immár tudatosan hágták át a kapott
figyelmeztetést (ezt is teljes terjedelmében idézem):
Azonban a fıpap és a pártján állók – azaz a szadduceusok felekezete – felkeltek valamennyien,
megteltek irigységgel, és letartóztatták az apostolokat, majd az állami börtönbe zárták ıket. De az Úr
angyala éjszaka kinyitotta a börtön kapuit, és kivezetve ıket így szólt:
– Menjetek, álljatok ki a Templomban, és szóljátok a népnek ennek az életnek minden szavát!
Ezt hallván, hajnalban bementek a Templomba, és tanítottak.
Közben megérkezett a fıpap és kísérete, összehívták a Szanhedrint és Izrael fiai véneinek egész
tanácsát, majd elküldtek a börtönbe, hogy vezessék elı az apostolokat. Az odaérkezı szolgák azonban
nem találták ıket a börtönben, visszatértek hát, és jelentették:
– A börtönt ugyan teljesen biztonságosan bezárva találtuk, és az ırök is a kapuk elıtt álltak, de mikor
kinyittattuk, senkit se találtunk bent!
794 Dt 17:8.
795 İk is hasonlóan értelmezik Péter ügyes visszakérdezését, és az annak következtében elıálló törvényi
helyzetet, mint én (Le-Cornu-Shulam: A Commentary on the Jewish Roots of Acts, 246. o.).