Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

138
Annyit azonban érdemes még megjegyeznünk, hogy ezen a ponton érthetıvé válik a
Messiás preegzisztenciájára vonatkozó felfogás is. Mert bár önmagában a Messiásról mint
emberrıl ilyen gondolatot a rabbinikus és a qumráni irodalomban keveset 451 találunk, a
t’múnát Ádonáj és a mémrá vonatkozásában viszont ez a felfogás evidens.
2.2.2.7.4.1. A trinitarianizmus zsidó gyökerei
Az elızı, a Messiással mint Isten képével, szavával, illetve dicsıségével foglalkozó
alfejezetek kapcsán még egy felvetést fogalmazhatunk meg: a trinitarianizmus mint az
egyetlen Isten „egységben való megosztottságának” gondolata a kereszténységben nem
pogány kultuszokban gyökerezik, hanem az 1. századi zsidóság vallási közéletében,
közelebbrıl a targumokban. A fentiek fényében ugyanis joggal felvethetı – s az 1. században
a zsinagógákban a Szentírást arámiul hallgatók akár fel is vethették –, hogy Isten, az
Örökkévaló azonos-e az ezeken a helyeken szereplı „Isten Szavával” vagy „Isten
S’chínájával”, vagy különbözik tılük? Másképp megfogalmazva: Isten-e a Mémrá és a
S’chíná? Imádjuk-e a Mémrát és a S’chínát? Hiszen az eredeti héberben a helyükön
egyszerően csak az Isten vagy az Örökkévaló szó áll. Ha a Mémrá és a S’chíná voltaképp az
egyetlen Isten, és méltó az imádásra, akkor mi szükség ilyen akkurátusan megkülönböztetni
„ıket” az egyetlen Istentıl, szabad-e, lehet-e megkülönböztetni ıket? Ha nem azonosak Vele,
akkor kik/mik? Részesülhetnek-e imádásban? A rabbinikus irodalom, úgy tőnik, amellett teszi
le a voksát, hogy igen. 452 Tehát a Mémrá és a S’chíná valamiképp maga Isten. Ugyanakkor az
is nyilvánvaló, hogy nem puszta nevei csak Istennek, hanem mintegy Isten megjelenési formái
a térben és az idıben. Ennyiben azonban mégiscsak különböznek Tıle mint határtalan,
végtelen, mindenütt jelenlévı, nem emberszerő, örökkévaló, változatlan, mindenható,
mindentudó Szellemtıl.
A targumok nyelvében tehát megtörténik az egyetlen és egységes Istennek az a
megosztottsága, pontosabban ön-megosztása, amely a szentháromságtan lényege is: Isten
egyetlen, örök, változatlan, mindenütt jelenlévı, mindentudó, mindenható, semmihez nem
hasonlítható, fölfoghatatlan Szellem; ugyanakkor Ugyanı képes megjelenni „önmagát
összesőrítve” a térben és idıben – idınként akár emberhez hasonló alakban is –, bánkódni,
gyötrıdni, megbánni, hogy valamit megtett, sétálni, szenvedni stb. Mint már említettem, a
451 Keveset, de nem semmit, mint ezt késıbb tárgyalni fogom.
452 Jákób mondja a Targum Onkeloszban (Gn 28:21): „…és az Örökkévaló Mémrája lesz Istenem” [víhé mémrá
d’Ádónáj lí láÁlá]. Részletesen minderrıl ld.: Santala: The Messiah in the Old Testament…, 88-94. o. Itt
bizonyítani igyekszik, hogy a Mémrát is azonosítja a rabbinikus felfogás a Metatronnal, Szár Háppánímmal stb.,
valamint azt is állítja, hogy Philónnál a Logosz szintén azonosítható mindezekkel.