Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

46
amelyet Heller nem oldott meg megnyugtatóan. Éppen ezért a magam részérıl a következı
munkahipotézist, módszert követem: nem kívánom mesterségesen leszőkíteni a szöveg
jelentéstartományát azáltal, hogy a priori alárendelem a modern, természettudományos
világnézetnek; egyrészt azért nem, mert úgy látom, ezzel igen tetemes jelentésvesztést
szenvedne el a szöveg; másrészt azért sem, mert a modern, természettudományos világnézetet
nem tartom abszolút igazságnak. A két paradigmát nem tartom sem összeegyeztethetınek,
sem összemérhetınek. 93 A modern történettudomány és a hit között húzódó „csúf árok”
(Lessing) betemethetetlen és áthidalhatatlan. Ha mégis kísérletet teszünk erre, azonnal súlyos
logikai-fogalmi konfúzió keletkezik, és – bármelyik oldalról próbálkozunk is ezzel,
gondolatrendszerünk megtelik hamissággal és csúsztatásokkal. „Az újkori szellem nem
döntötte el, vajon keresztény vagy pogány módon akar-e gondolkodni. Két különbözı
szemmel nézi a világot: a hit és az ész szemével. Ezért homályosabb a látása, mint a görög
vagy a bibliai szellemé.” 94 Tisztán gondolkodni csak akkor maradunk képesek, ha a két
összeegyeztethetetlen világot élesen és szigorúan elválasztva tartjuk egymástól, s ezen felül
tudomásul vesszük, hogy egyik sincs alárendelve a másiknak, és egyik sem cáfolhatja vagy
igazolhatja a másikat; valamint azt, hogy spirituálisan ellenséges viszonyban állnak
egymással, és ennek az eltitkolására irányuló kísérlet (a cserép egyesülési kísérlete a vassal) a
cserepet tisztátalanná, isteni célra használhatatlanná teszi. Ezért a helyes hermeneutikai
magatartást ismét Pannenberg már citált mondatában látom, melyet egyébként egész
dolgozatom mottójának is tekintek, úgyhogy újra idézem: „A hermeneutikai feladat abban áll,
hogy ezt a feszültséget ne leplezzük el naiv összehangolással, hanem tudatosan kibontsuk.” 95
Amennyire ez lehetséges, a két világnézetet „erejük teljében” mellérendelı viszonyban
egymás mellett tartva vagyok kíváncsi minden bizonnyal lenyőgözıen izgalmas vitájukra; s
így kívánom egyúttal elkerülni – legalábbis a rossz értelemben vett – fundamentalizmust is. 96
A kutató, a világ és a bibliai szöveg hármas párbeszédét jelen esetben gyümölcsözıbbnek
tartom, mint azt, amikor a kutató azonosul a világgal (Heller ökumenikus teológusai) vagy a
93 A kuhni paradigmák „inkommenzurabilitása”, összemérhetetlensége értelmében.
94 Löwith: Világtörténelem és üdvtörténet, 261. o.
95 Pannenberg: Hermeneutika és egyetemes történelem, 132. o.
96 „A fundamentalizmus nem ott kezdıdik, ahol azt mondom, hogy ennek [a zsidó hagyományhoz való
ultraortodox ragaszkodásnak] igenis jogosultsága van, hanem ott, ahol azt mondom, semmi másnak nincs
jogosultsága, csak annak, aki utolsó jottáig követi az ortodox normatív judaizmus szöveginterpretációját…”
(Heller i. m. 98. o.) Umberto Eco egy írásában az intolerancia, a fundamentalizmus és az integrizmus
különbségére hívja fel a figyelmet: „Intoleráns-e szükségképpen a fundamentalizmus? Hermeneutikai
szempontból igen, de politikailag nem feltétlenül… Az »integrizmus« viszont olyan vallásos és politikai
állásfoglalás, amelyben a vallásos alapelvek egyszersmind a politikai élet modelljét és az állam törvényeinek
forrását alkotják.” (Eco: A vándorlásról, a toleranciáról és arról, amit nem tőrhetünk, 102. o.)