Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

306
önmagának hal meg – mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha pedig meghalunk, az Úrnak halunk meg. Akár
élünk tehát, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Hiszen a Messiás azért halt meg, és azért kelt újra életre,
hogy holtakon is, élıkön is uralkodjék. Te mit ítélgeted a testvéredet? És te mire föl veted meg a
testvéredet? Hiszen mindnyájan megállunk majd az Isten ítélıszéke elıtt. Ugyanis meg van írva: „Élek
én – mondja az Úr –, hogy nekem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv vallást tesz majd az
Istennek!” Mindannyian önmagunkról fogunk tehát az Istennek számot adni.
Úgyhogy ne ítélgessük többé egymást – hanem inkább amellett döntsetek, hogy nem okoztok
megütközést vagy megbotránkozást testvéreteknek! Tudom, és meg vagyok gyızıdve az Úr Jézusban,
hogy semmi sem hétköznapi [koinosz] önmagában, hacsak nem annak hétköznapi valami, aki
hétköznapinak tartja. Mert ha a testvéred étel miatt szomorodik meg, már nem szeretettıl vezérelve
jársz: ne öld meg az ételeddel azt, akiért a Messiás meghalt! Ne szidalmazzák hát azt, ami nektek jó!
Mert nem evés-ivás az Isten királysága, hanem megigazulás, békesség és öröm a Szent Szellemben. Aki
ugyanis ezekben szolgál a Messiásnak, az az Isten elıtt szívesen fogadott, az emberek elıtt pedig
kipróbált. Kövessük tehát mindazt, ami a békességre és egymás építésére vezet! Ne rombold le ételért
az Isten munkáját! Minden tiszta [katharosz] ugyan, de rossz annak, aki megütközéssel eszi. Jó dolog
nem enni húst, és nem inni bort vagy bármit, amin a testvéred megütközik. Te, akinek van hited,
magadban gyakorold az Isten elıtt! Boldog, aki nem ítéli el magát amiatt, amit jónak tart. De aki
kételkedik, amikor eszik, már el is ítéltetett, mert nem hitbıl tette: mindaz ugyanis, ami nem hitbıl van,
bőn.
Mi, erısek, tartozunk azzal, hogy az erıtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk tetszését
keressük. Mindegyikünk a másik tetszését keresse annak javára, épülésére! Mert a Messiás sem önmaga
tetszését kereste, hanem amint meg van írva: „A te gyalázóidnak gyalázkodásai hullottak rám.” Mindazt
ugyanis, amit régebben megírtak, a mi tanításunk végett írták meg, hogy a kitartás és az Írások
vigasztalása által reménységünk legyen. A kitartásnak és a vigasztalásnak Istene pedig adja meg nektek,
hogy a Messiás Jézus példáját követve egyformán viszonyuljatok egymáshoz, hogy egy érzéssel, egy
szájjal dicsıítsétek az Istent, a mi Urunk, Jézus, a Messiás Atyját!
Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan a Messiás is befogadott benneteket az Isten dicsıségébe! Mert
azt mondom, hogy a Messiás a körülmetéltek szolgája lett Isten igazságáért, hogy megerısítse az
ısatyáknak tett ígéreteket; a nem-zsidók pedig irgalmasságáért dicsıítsék az Istent, amint meg van írva:
„Ezért meg foglak vallani Téged a nemzetek között, és dicséretet zengek majd nevednek!”; majd ismét
így szól: „Örüljetek, ti nemzetek, az İ népével együtt!”; és újból: „Dicsérjétek az Urat, mind, ti
nemzetek, és dicsıítsétek İt, mind, ti népek!” Ézsaiás pedig ismét így szól: „Úgy lesz, hogy Jisáj sarja
föltámad, hogy a nemzetek élére álljon: İbenne reménykednek majd a nemzetek!” 1096
Bár ez a rész önmagáért beszél, néhány dolgot szeretnék kiemelni. Egyértelmő az utolsó
mondatokból – és az egész Rómaiakhoz írt levélbıl –, hogy olyan közösséghez beszél,
amelyhez zsidók és nem-zsidók egyaránt tartoznak. A nem-zsidók vonatkozásában láttuk a
Galatákhoz és a Kolosszéiakhoz írt levélbıl, hogy ıket kategorikusan eltiltotta a „teljes
prozelitizmustól”, a Törvény teljes igájának felvételétıl, és óva intette ıket attól, hogy
étkezési vagy ünnepekkel kapcsolatos bármiféle tórai parancsokat betartsanak. 1097 Itt tehát
egyértelmően nem róluk van szó, hanem nyilvánvalóan a diaszpórában élı, különféle
felfogású zsidókeresztényekrıl. Pál mondatai mögött nyilvánvalóan az áll, hogy viták
keletkeztek közöttük az ünnepek megtartása és az étkezés kérdéseinek kötelezı volta körül. A
diaszpórában ezek valóban vitatható kérdések. A legaggályosabbak – ezeket Pál a hitben
erıtlenebbnek látja (amivel értékrendet is sugall), de feltétlenül befogadandóknak –
egyenesen minden húsevéstıl megtartóztatták magukat, 1098 nyilván Dániel bibliai példáját
1096 Rm 14:1-15:12, kiemelések tılem.
1097 Gal 4:8-11, 5:1-12, Kol 2:8-23.
1098 Flavius is ír olyan paptársairól, akik Rómában élve „sem tértek le az istenfélelem útjáról, hanem csak fügén
és dión tengették életüket”. (Önéletrajz 1:14, a magyar kiadásban: 491. o.)