08.05.2014 Views

Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

213

hogy Isten nem részrehajló, hanem minden nemzetben kedves elıtte az, aki féli İt, és

igazságosságot cselekszik.”

6. Beszéde közben olyan esemény történik, amely a vele lévı zsidókat – és feltehetıen ıt

magát is – annyira megdöbbenti, hogy a görög szöveg ezt az eksztászisz szóval fejezi ki, ami

azt jelenti: magukon kívül voltak, azaz nem tudták feldolgozni az eseményt: a nem-zsidó, sıt

nem is „teljes prozelita” – vagyis a Törvényt elızetesen meg nem tartó – hallgatóságra leszáll

a Szent Szellem ugyanúgy, mint a Törvényt megtartó Jézus-hívı zsidókra korábban. Ennek –

és csakis ennek! – hatására engedi meg Péter nekik a vízben történı alámerítkezést, anélkül –

mint ez késıbb kiderül –, hogy a Törvény megtartására elkötelezték volna magukat.

Azt állítom tehát, hogy Péter – és vele az Újszövetség – a tisztátalan állatokról szóló

látomást nem szó szerint, hanem allegorikusan a nem-zsidó emberekre értelmezte, ezért az

nem arra vonatkozik, hogy az addig törvényhő zsidókeresztények ezek után megehették volna

a tisztátalan állatokat. A Tóra erre vonatkozó parancsait ez a történet nem érvényteleníti. A

látomás azt a rabbinikus kívánalmat oldotta fel, amely szerint egy zsidó nem érintkezhet egy

nem-zsidóval vagy nem léphet be a házába. Egyébként a jeruzsálemi gyülekezetrıl szóló,

korábban már tárgyalt leírás, amely szerint ık valamennyien „rajonganak a Törvényért”, és a

rituális istentiszteletben is részt vesznek, idıben sokkal késıbbi helyzetet ismertet, mint ez a

szövegrész. Ez is valószínőtlenné tesz egy ellentétes értelmezést. Egyébként az Újszövetség

egyetlen olyan helyet sem tartalmaz máshol, amelyik a tórai étkezési parancsokat a zsidók

vonatkozásában föloldaná.

Meggyızıdésem szerint tehát ez a történet nem sérti a zsidókeresztények lojalitását az írott

Tórához: ezt kívántam bizonyítani. Ami pedig a pogányokkal való érintkezés rabbinikus

korlátozásának feloldását illeti, arra majd a megfelelı helyen visszatérek.

3.1.2.1.4. Péter „vallomása” a Törvény tökéletlen teljesítésérıl: a kegyelembıl, hit

által való megtartatás tanításának elsı megnyilatkozása az Újszövetségben

Több évvel késıbb, éppen amikor a jeruzsálemi zsidókeresztény gyülekezet arról

vitatkozik, hogy a nem-zsidó Jézus-hívıknek körül kell-e metélkedniük, és meg kell-e

tartaniuk a Törvényt, nemleges válaszát Péter az elıbbi eseményre is hivatkozva fogalmazza

meg:

De néhányan szólásra emelkedtek azok közül, akik a farizeusok felekezetébıl lettek hívıkké, 724 és

azt hangoztatták, hogy körül kell ıket metélni, és meg kell üzenni nekik, hogy tartsák meg a Mózes

Törvényét.

724 Eszerint a zsidókeresztény ısegyház képes volt integrálni a farizeus beállítottságúakat is!

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!