Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

222
3.2.1.4.2. Péter látogatásának értékelése
Annak érdekében, hogy pontosan megértsük Péter helyzetét a szóbeli Tan vonatkozásában,
tudatosítanunk kell, hogy Cornelius és egész háznépe a szöveg szerint nem volt teljesen
pogány, hanem legalábbis az „istenfélı” kategóriába tartozott (ezt a 10. fejezet öt alkalommal
is megismétli, azaz nagyon erıteljesen hangsúlyozza! 760 ), ha ugyan nem volt gér tósáv; azaz a
bálványimádás és erkölcstelenség legerıteljesebb gyanúja alól mentesült: Izrael Istenéhez
imádkozott, böjtölt (!), anyagilag erısen támogatta a szegényeket, és „a zsidók egész népe jó
tanúbizonyságot tett róla”. Így voltaképpen a rituális tisztátalanság problémája a fentiek
értelmében megszőnt esetükben (talán a házukban esetleg meglévı halotti tisztátalanság
feltételezhetı esélyét kivéve).
Érdemes itt visszatekinteni a Jézussal kapcsolatos hasonló szituációra – amelyet ott azért
nem tárgyaltam, mert végül Jézusnak mégsem kellett belépnie a nem-zsidó házába, jóllehet
hajlandó lett volna rá –, a kapernaumi római százados nagybeteg rabszolgájának esetére:
Egy századosnak volt egy nagy becsben tartott szolgája, aki olyan beteg volt, hogy már haldoklott.
Mikor a százados hallott Jézus felıl, zsidó véneket küldött hozzá, kérve, hogy jöjjön el, és gyógyítsa
meg szolgáját. Mikor azok odaérkeztek hozzá, buzgón kérlelték:
– Méltó arra, hogy megtedd neki, mert szereti a népünket, és a zsinagógát is ı építtette nekünk!
Jézus erre elindult velük. Mikor pedig már nem messze járt a háztól, a százados elküldte barátait, ezt
üzenve neki:
– Uram, ne fáradj, mert nem vagyok alkalmas arra, hogy belépj a házamba, ezért sem tartottam magamat
méltónak arra, hogy én menjek el hozzád – hanem csak parancsold meg, és meggyógyul a szolgám!
Hiszen én is hatalom alá rendelt ember vagyok, s alattam is szolgálnak katonák, és ha azt mondom
az egyiknek: „Menj el!”, akkor elmegy; vagy ha a másiknak: „Gyere ide!”, akkor idejön; és ha azt mondom
a szolgámnak: „Csináld ezt!”, megteszi.
Amikor Jézus ezt meghallotta, meglepıdött rajta, és hátrafordulva így szólt az ıt követı tömeghez:
– Azt mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!
És mire a küldöttek visszaértek a házhoz, a beteg szolgát gyógyultan találták. 761
Itt is azt látjuk, hogy a város vénei tettek tanúságot a nem-zsidó százados morális
állapotáról és a zsidósághoz való pozitív viszonyáról: nemcsak Jézus az, aki ezért
föloldhatónak tartotta a házába való belépés nemkívánatos voltát, hanem maguk ezek a vének
is erre kérték ıt. Ez tehát nem zsidókeresztény háláchikus „újítás” volt, hanem bevett felfogás
lehetett az ilyen különleges státuszú, tetteik és istenfélelmük miatt „kedvezményezett” nemzsidók
esetében. Egyedül maga a százados nem tartotta magát és otthonát alkalmasnak arra,
hogy egy zsidó rabbi oda belépjen, ezért újra üzent, Jézus pedig megdöbbent alázatosságán és
hitén.
Az evangélium e története tehát itt is mintát adott a zsidókeresztényeknek az ezzel a
kérdéssel kapcsolatos gondolkodásmódra: az „istenfélı” nem-zsidó más elbírálás alá esett,
760 Csel 10:1-2, 4, 22, 30, 35.
761 Lk 7:2-10.