Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

78
Újszövetségben. 198 A Targum és több midrás szerint is messianisztikusan értelmezett 110.
zsoltár a Messiást Málkícedek rendje szerinti papnak nevezi, s errıl a papságról az
Újszövetség rabbinikus érveléssel bizonyítja, 199 hogy nagyobb, mint az ároni papság, hiszen
Ábrahám, Áron ısatyja, tizedet fizetett Málkícedeknek. Így a Messiás nagyobb, mint Áron és
fiai, tehát tevékenysége is nagyobb, mint amazoké; s ha „a Szentély szolgálatában nincsen
szombati munkatilalom”, 200 akkor a Messiás szolgálatában még kevésbé. Ekképpen Jézus
önmagát mint Messiást, és ıt szolgáló tanítványait valóban fölébe helyezte a szombatnak –
mint ezt késıbb le is vonja következtetésként: „az ember fia ura a szombatnak is” –, de ez
nem jelenti a szombati nyugalom parancsának az érvényen kívül helyezését általánosságban;
sıt még azt sem, hogy e nüansznyi kérdést tekintve Jézus ne tartotta volna meg a szombatot –
hanem azt jelenti, hogy a szombati nyugalom parancsának értelmezésében joga van e döntést
meghozni annak érdekében, hogy a tanítványok jóllakásukkal élvezetessé téve
megszentelhessék a szombatot azon az áron, hogy olyan tevékenységet végeznek, amit az írott
Tóra nem tilt el explicit módon, csak a szóbeli Tan, s az is bevallottan csak a „Tóra köré
épített védıkerítés” elemeként. 201
Jézus harmadik érve a Hos 6:6-ra épül: Isten szeretetet, irgalmat [cheszed] kíván és nem
áldozatot. A tanítványok számára az éhesen töltött szombat nem örömmé, hanem
áldozathozatallá, kínlódássá vált volna; kérdés, hogy ez vajon megszentelte volna-e az
ünnepet. Jézus szerint tehát ebben a helyzetben az áldozatos éhezés helyett a jóllakást kellett
választani, és ez részlegesen felfüggesztette a munkatilalmat, már amennyiben a kalásztépést
és morzsolást egyáltalán munkának tekintjük; amelyet, mint láttuk, csak (valószínőleg Jézus
kora utáni) rabbinikus rendelkezés definiált munkaként. Úgy tőnik, Jézus értelmezésében az
Írás (a Hósea-mondat) ismét felülírta az „almunkák” meghatározására vonatkozó a rabbinikus
rendelkezést, mert „jön bibliai törvény [d’órájtá], és felfüggeszti [dácháj] a rabbik
[rendelkezéseit] [d’rábbánán]”. 202
Jézus negyedik állítása szerint a szombat lett az emberért és nem az ember a szombatért,
ezért az ember fia ura a szombatnak. Az „ember fia” kifejezés itt értelmezhetı
általánosságban az emberre vagy a beszélıre is, de értelmezhetı messiási névként is. 203
198 Jn 2:19-22.
199 Héb 7:1-28. Ezt késıbb részletesen elemzem majd.
200 bPeszachim 65a.
201 A szombaton nem végezhetı „fı munkák” különbözı „almunkái” kérdésében maga a Misna is megjegyzi,
hogy a rendkívül nagy mennyiségő ezzel kapcsolatos szabály igen minimális bibliai alappal rendelkezik, „mintha
nagy hegyek lógnának egy hajszálon” (mChágigá 1:8).
202 bSábbát 128b.
203 Bár ez utóbbit Vermes vitatja. Érvelését azonban csak úgy tudja itt is megalapozni, hogy történeti-kritikai
(nem szövegkritikai!) alapon eliminál számos szöveghelyet, ami a számomra keretként szolgáló paradigmában