Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

28
az eseményeket Dániel látomásban elıre látta, majd meghalt, jóval bekövetkeztük elıtt. A
szövegnek itt nemcsak az az üzenete, hogy mik fognak történni, hanem az is, hogy ezt a próféta
elıre tudta, és megmondta. A modern vallástörténeti paradigma ezt nemcsak hogy nem tudja
elfogadni, de nem is tud mit kezdeni vele, mivel ilyen pontos és részletes elırelátás
természetes szinten nem képzelhetı el, azaz csoda. A modern paradigma tehát minden egyéb
meggyızı érv nélkül 40 teljes biztonsággal veti el annak lehetıségét, hogy ez akár megtörtént
múltbeli tény, akár történelmi tény lehetne. Ezzel ugyanakkor hamis állításnak minısíti a
kinyilatkoztatás azon mondatát, amely errıl a látomásról azt állítja:
Kóresnek, Perzsia királyának harmadik évében egy ige nyilváníttatott Dánielnek, aki így neveztetett el:
Béltsaccár, s igaz az ige és nagy az idıszak; megértette az igét s nagy értése volt a látomásban. 41
Persze erre lehet azt mondani, hogy ettıl még a szöveg igaz marad – igen, de immár csak a
mítosz értelmében, ez azonban nem ugyanaz az igazság már, mint a megtörtént tény
elbeszélésének az igazsága. Maga a szöveg pedig sehol nem tartalmaz utalást arra, hogy
javasolná vagy akár csak megengedné a mítoszként való értelmezést.
Függetlenül attól, hogy miben hiszünk, kérdés, hogy amennyiben ezt elfogadjuk, vajon
ugyanúgy olvassuk-e továbbra magát az alapszöveget, vajon „átjöhet-e” üzenete, a „kérügma”
hozzánk? Véleményem szerint egyértelmően nem. Az üzenethez itt az is elidegeníthetetlenül
hozzátartozik, hogy Isten képes arra, hogy a jövıt ennyire pontosan elıre jelezze. Erre ugyan
a modern ember azt mondja, ı ezzel egyáltalán nem tud mit kezdeni, ez azonban nem
elegendı érv arra, hogy teljesen megtagadja a szövegnek ezt az aspektusát, dimenzióját, mint
ahogy a süket sem állíthatja azt, hogy a hozzá beszélı valójában nem is adott ki hangot. Vagy
ha jogában is áll azt mondani, hogy neki nincs szüksége a szövegnek erre az üzenetére, azt
már nem állíthatja, hogy ez az üzenet nem is létezik, és senki számára sem létezhet, illetve ha
mégis létezik valaki számára, az tévedésben él. Ha biztos tényként állítjuk, hogy Dániel a
makkabeusi korban élt, akkor ezzel azt is állítjuk, hogy vagy ı, vagy más szándékosan datálta
vissza a próféciát, hogy azt a látszatot keltse, ez már négyszáz évvel korábban keletkezett, s
ezzel igazolja, hogy Isten képes erre – holott valójában nem volt rá képes. Ezt a személyt –
40 Természetesen ilyenkor emlegetnek azért különbözı stílusbeli, nyelvi különbségeket, igyekeznek kimutatni,
hogy a szövegben valahol formai zökkenı jelzi a toldást stb., de ezek csak másodlagos érvek (amelyeket
ráadásul szaktudósok is erıteljesen cáfoltak!), tisztán tudományelméleti-logikai alapon nézve sem rendelkeznek
önmagukban olyan száz százalékos bizonyító erıvel, amely alapján teljesen biztos állítás tehetı; és mint egy
ultraortodox chászid barátom megjegyezte: „Érdekes, hogy ezeket a stílusbeli különbségeket sem a Talmud
szerzıi, sem Rási vagy a toszafisták nem vették észre. İk bizonyára nem tudtak eléggé héberül és arámul. Nem
másról van itt szó, mint egyszerően a prófécia lehetıségének a tagadásáról.” Az elsı, aki Dániellel kapcsolatban
ezeket az ellenérveket felveti, Porphüriosz neoplatonista filozófus (i. sz. 300 körül), aki a kereszténység ellen írt
12. könyvében kifejezetten a Biblia megbízhatósága ellen érvelt azzal, hogy lehetetlen annyira pontosan
megmondani a jövıt, mint ezt ı tette (Casey: Porphyry and the origin of the Book of Daniel).
41 Dán 10:1. A kiemelések az ókori idézetekben természetesen mindig tılem származnak, ezt a továbbiakban
nem jelzem külön.