Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

166
elfogadott, s így érvényes (!) háláchá nem az İ álláspontját követi, Rabbi Eliézert pedig
kiközösítik, mert Isten véleményét képviseli továbbra is a többséggel szemben? 539
Talán a szóbeli Tan egyszerre fennálló idıtlenségének és történetiségének e problémájával
is összefügg az a korai meggyızıdés, hogy a szóbeli Tant nem szabad leírni, mert „aki a
háláchákat leírja, olyan, mintha elégetné az egész Tórát, és aki ezekbıl [az iratokból] tanul,
nem kap jutalmat”. 540 Ezt a háláchát – amely késıbb maga is leíratott! – szegte meg J’húda
ha-Nászi a Misna lejegyzésével, így a rabbinikus irodalom puszta léte is voltaképp azon a
paradoxonon nyugszik, amelynek filozófiai következményeit a fentebbiekben elemeztük.
Egyesek szerint a lejegyzést azért tiltották, hogy megmaradhasson a szóbeli tanításnak az a
rugalmassága, változékonysága, életszerősége, fluiditása, amely az írásbeli rögzítéssel
szükségképpen elveszik.
A problémát ekképp ismertetve ugyan, de meg nem oldva, munkahipotézisként ezúttal a
szóbeli Tan historikus felfogását követve az alábbiakban röviden összefoglalom Jézus
pozícióját kora „plurális judaizmusában” a szóbeli Tan vonatkozásában. 541
2.3.1.3.2. A Jézus-korabeli „plurális judaizmus” és Jézus helyzete ebben
A Szentély pusztulása elıtti, Szentföldön élı zsidóság, mint ismeretes, számos irányzatra
tagolódott, amelyek között sok esetben antagonisztikus ellentét, szinte megoldhatatlanul mély
viták, az együttélés sokszor kezelhetetlenül súlyosnak tőnı problémái álltak fenn. A farizeus,
a szadduceus, a zelóta, az esszénus, a qumráni közösségek, sıt ezek egymással is rivalizáló
alcsoportjai között kibékíthetetlen ellentétek feszültek, amelyekhez még hozzávehetjük
539 bBává M’ciá 59b, rövidesen részletesen is tárgyalni fogom.
540 bT’múrá 14b, kiemelés tılem. Hasonló ehhez: „Zőrzavar keletkezne az elmédben, ha leírnád a szóférek
szavait. Hogy miért? Mert ha le akarnád írni ıket, olyan mennyiségő anyagot találnál, hogy végtelen és
határtalan mennyiségő könyvet kellene írnod. Ezért van megírva: »A sok könyvcsinálásnak nincs vége.« (Préd
12:12)” (B’midbár Rábbá 14:4)
541 Vermes Géza fı kritikai észrevétele Strack–Billerbeck Kommentar… c. általam is használt mővével szemben,
hogy nem veszi figyelembe a rabbinikus irodalom történeti fejlıdését, és 3-4. századi rabbik véleményét úgy
idézi, mintha azok relevánsak lennének az 1. századi állapotok tekintetében (Vermes: Jézus és a judaizmus
világa, 133-135. o.). Ez valóban nagy probléma, melynek egyik fı gyökere éppen az, hogy a rabbinikus
irodalom ahistorikus, idıtlen szerkesztést mutat, és szándéka szerint ilyen tanítást ad. Ezért késıi rabbik szájából
is hallhatunk elvileg nagyon régi hagyományt; míg egy korai bárájtáról is kiderülhet viszont, hogy történetileg
kétes hitelességő. Én ebbe a nagyon nehezen tisztázható és kezelhetı történettudományi problémába nem
akartam belebocsátkozni, ezért bánok a rabbinikus irodalommal általában úgy, teológiai szempontból, mintha
idıtlennek tekinteném, legalábbis akkor, amikor maga a szöveg nem ad kifejezett támpontot az idıbeliség
meghatározhatóságára és jelentıségére. De itt azért szeretném leszögezni, hogy természetesen figyelembe
veszem a rabbinikus iratok keletkezésének idejét, és – ha nem jelzem is mindig külön – történeti szempontból
kisebb súllyal veszem figyelembe például a nagyon késıi Jálkút Simónínak vagy S’mót Rábbának stb. a
tanúságtételét, mint egy korai és hitelesnek látszó misnáét vagy bárájtáét. Teológiai szempontból viszont a
szóbeli Tan idıtlen valóság: minden részlete azonos tekintéllyel áll szemben vagy támaszt alá egy-egy
újszövetségi állítást.