Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

266
valamilyen jel adása, szimbolikus. A Tízparancsolatban egyedül a szombat törvénye ilyen,
amelyrıl maga a Tóra mondja, hogy jel [ót] Isten és Izrael között. 926 Nem egyetemes emberi
parancs, mert csak Izraelre vonatkozik; meghatározott idıhöz kötött cselekmény (ha munkát
végezni erkölcsi bőn lenne, akkor az mindennap az lenne). Maga a Tóra nevezi ilyen jelnek a
szombaton kívül a körülmetélést, 927 a kovásztalan kenyeret és ünnepét, 928 a t’filint, 929 stb. A
rabbinikus felfogás szerint minden ünnepnap jel; 930 mint ahogy a Tóra a napot, a holdat és a
csillagokat is jeleknek nevezi, 931 amelyek meghatározzák az idıt: az újhold és ünnepe is jel
tehát. De ide sorolhatunk minden olyan törvényt, amelyet a Tanach késıbb szimbolikusan (is)
értelmez: a Szentélyt és a vele kapcsolatos teljes rituális rendszert (hiszen az állatáldozatokat
már a zsoltárok és a próféták is gyakran szimbólumokként értelmezik); valamint a különbözı
tisztasági és megtisztulási törvényeket. Hogy az egyes állatokra vonatkozó étkezési tilalmak is
ilyen jellegő, nem pedig erkölcsi parancsok, azt jól láthattuk fentebb Noé esetébıl, akit az Írás
igaz embernek mondott annak ellenére, hogy mindenfajta állatot megehetett Isten
engedélyével. Nincs tehát az étkezésnek önmagában kapcsolata az ember igaz voltával,
erkölcsi minıségével. Pál is így értelmezi ezeket a – nem-zsidó – kolosszéiak számára:
Senki se ítéljen el tehát benneteket evés, ivás, ünnep, újhold vagy szombat miatt: mindez csak
árnyéka a jövıbeli dolgoknak, de a valóság [szóma = test] a Messiásé. 932
Az Izraelnek adott ünnepeket, a szombatot és étkezési korlátozásokat – a már Noénak, s így
minden embernek megtiltott vérevésen kívül – tehát a nem-zsidóknak nem szükséges
megtartaniuk. Ezeket Pál természetfölötti igazságok árnyékainak, jeleinek, mintegy képeinek
értelmezi. A Héberekhez írt levél – melynek szerzısége a legkorábbi idıktıl fogva kétséges,
de azt senki sem vitatja, hogy páli teológiát képvisel, ezért itt tárgyalom – a teljes rituális
istentiszteleti rendszert is ebbe a kategóriába sorolja. 933
Ezen a ponton merül fel a hellenista allegorizmus vádjának lehetısége. Azonban az
allegorizmus – mint korábban már definiáltam – nem azt jelenti, hogy valaki a rituális
parancsoknak – vagy bármi másnak az Írásban – allegorikus értelmezést ad, hanem azt,
amikor ezzel egyidejőleg megtagadja azoknak szó szerinti értelmét. Vagyis Pál akkor lenne
allegorista, és a Tóra tekintetében eretnek, ha azt állítaná, hogy a zsidóknak sem kell többé a
926 Ex 31:13, 17 vö. bB’ráchót 49a, bSábbát 132a.
927 Gn 17:11 vö. bSábbát 132a.
928 Ex 13:9.
929 Ex 13:16, Dt 6:8 vö. bSábbát 132a.
930 Ez következik bÉrúvín 96a-ból.
931 Gn 1:14.
932 Kol 2:16-17.
933 Héb 8:4-5, 10:1 stb. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a Héberekhez írt levél a zsidókeresztényekhez szól, tehát
ebben eltér a többi, pogányokhoz írt páli levéltıl. De nem is állítja sehol sem, hogy a zsidókeresztényeknek el
kellene hagyniuk a Törvény rituális parancsait, hanem csak értelmezi azokat a természetfeletti valóságra.