Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

129
Szavában…”; majd a Targum Onkelosz így folytatja: „és azt mondta a Szavában, megtöri
erejüket kedve szerint”; vagyis, ahogyan Rási értelmezi az eltérést: 417 a „bánkódott szívében”
kifejezést „bánatot okoz az embernek kedve szerint” értelemben fordítja, pontosabban
értelmezi át.
Ez a szöveghely a Szeptuaginta fordítóit is „bántotta”, ık úgy „oldották meg”, hogy a
vájjinnáchem igét itt érzelemmentesen az enethüméthé szóval fordítja, azaz bánkódott helyett:
meggondolta magát; a gyötrıdött, küszködött jelentéső vájjitáccév szót pedig a dienoéthé
szóval: gondolkodott rajta, végiggondolta (annak ellenére, hogy ugyanezt a héber szót
kevéssel korábban, 418 az ember vonatkozásában még háromszor is a lüpé, azaz fájdalom,
gyász, szenvedés szóval adta vissza). A szövegeket összeolvasók számára az eltérések
tendenciózus volta kiugróan nyilvánvaló.
Szintén ugyanezt a helyet a Midrás is fontosnak látja kommentálni abból a szempontból,
hogy a pogányok Isten mindentudásával szembeni ellenvetéseit kivédje (itt a szöveg szó
szerinti értelmét nem igyekeznek elhomályosítani, hanem egy példázattal más megoldást
javasolnak). 419
E két példával átfogóan nem bizonyítottuk, de illusztráltuk azt a jelenséget, amely minden,
a témát kutató számára evidens módon végigkíséri a Tanach-fordításokat és kommentárokat a
Szeptuaginta idejétıl (i. e. 2. század) egészen a középkorig. Általánosságban azt mondhatjuk:
a Tóra eredeti szövege érdekes módon sokkal inkább megengedi az antropomorfizmust Isten
vonatkozásában, mint a késıbbi kommentátorok és fordítók.
Ha egy modern vallástörténeti paradigma talaján próbáljuk értelmezni ezt a jelenséget,
akkor a vallás fejlıdésére következtethetnénk belıle, amennyiben a régi, antropomorf
politeizmustól az antropomorf monoteizmuson át végül az elvonatkoztatottabb, emberi
tulajdonságokkal már egyre kevésbé, s végül egyáltalán nem bíró istenfogalom felé ível a
haladás vonala. Ez a koncepció azonban nem áll meg, ha az archaikus felfogás alapjaira
helyezkedünk, amely szerint a minden betőjét és írásjelét illetıen kinyilatkoztatott Tóra a
hibátlan és tökéletes isteni Tanítás, a késıbbi korok pedig hanyatló tendenciát mutatnak,
amely egyre távolabb szakad az eredeti szöveg mély igazságaitól. Így a fordítások és a
kommentárok sohasem lehetnek még egyenrangúak sem a Tóra szövegével, Mózes, a
legnagyobb próféta tudományával és istenismeretével; az pedig fel sem merülhet, hogy a
fordítások és a kommentárok nagyobb istenismeretet mondhatnának maguknak, mint a Tóra
417 A tórai mondathoz főzött kommentárjában.
418 Gn 3:16.
419 B’résít Rábbá 27:4.