Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

141
Maga az „újszövetségi-történeti” Jézus egyetlen egyszer nyilatkozik explicit módon a
kérdésrıl:
…az én juhaim hallgatnak a hangomra, én is ismerem ıket, és követnek engem – én pedig örök életet
adok nekik, és soha, semmiképpen nem fognak elveszni, és senki nem fogja kiragadni ıket a kezembıl.
Atyám, aki nekem adta ıket, mindenkinél nagyobb, és senki sem képes kiragadni ıket az Atya kezébıl.
Én és az Atya egy vagyunk.
A júdeaiak megint köveket vettek fel, hogy megkövezzék. Jézus ezt válaszolta nekik:
– Sok jó dolgot mutattam nektek Atyámtól, ezek közül melyikért köveztek meg engem?
– Nem jó dologért kövezünk meg – felelték neki a júdeaiak –, hanem istenkáromlásért, és azért, mert
te ember létedre Istenné teszed magad!
Jézus ezt válaszolta nekik:
– Nincs megírva a Törvényetekben: „Én mondtam: istenek vagytok”? Ha azokat isteneknek mondja,
akikhez Isten szava szólt – és az Írás nem bontható meg –, akkor arról mondjátok, hogy istenkáromlást
szól, akit az Atya megszentelt és elküldött a világba, mivel azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha
nem Atyám tetteit hajtom végre, ne higgyetek nekem! De ha ezeket teszem, ha nekem nem is hisztek,
higgyetek a tetteknek, hogy rádöbbenjetek és megértsétek, hogy az Atya bennem van, én pedig az
Atyában! 459
Anélkül, hogy most mindent részletesen elemeznénk ebben a szövegben, csak szögezzük le
a következıket: 1. az „újszövetségi-történeti” Jézus a „kettısségben lévı egységet” állítja,
miközben fenntartja a különbözıséget is, tehát a fentebb kifejtettek értelmében beszél; 2. a
vele szemben határozottan megfogalmazott vád az, hogy ember létére Istenné teszi magát,
azaz ezen a ponton durván megszegi a Törvényt (ezzel most nem, de késıbb részletesebben
foglalkozom majd); 3. egy érdekes, nem kézenfekvı bizonyítékot hoz a Tanachból, a 82.
zsoltárból, amelyet itt bıvebben idézek:
Isten [elóhím] ott áll isteni gyülekezetben [báádát él = Isten gyülekezetében], istenek [elóhím]
közepette ítél: Meddig ítéltek jogtalanul (…) Én azt mondtam: istenek vagytok [elóhím áttem], a
Legfelsınek fiai mindnyájatok [úv’né eljón kull’chem]. Ámde mint emberek haltok meg [k’ádám
t’mútún] s mint a nagyok egyike estek el [úch’áchád hásszárím tippólú = mint egy a fejedelmek közül,
estek/buktok el]… 460
Azt a végtelen sokféleséget, amit e versek fordításában a keresztény és a zsidó, régi és új
bibliafordítások egyaránt nyújtanak, itt messze nincs helyünk részletesen áttekinteni: ezek
ismét jól példázzák azt a „nyugtalanságot”, amely az elóhím és az él szavak fordítása körül
ilyenkor érezhetı. A modernebb zsidó fordítások egy része is vállalja, hogy az elóhím szót itt
mindenütt Istennek vagy isteneknek fordítja (köztük az idézett magyar IMIT-fordítás is). A
Szeptuaginta ugyanígy. A Targum szerint azonban: „Isten, az İ Jelenléte [S’chínátjá] lakik
az igazak [cáddíkín] gyülekezetében, akik erısek a Tórában [b’órájtá], ítélkezni fog az igaz
bírák [dínín] között. (…) Azt mondtam: Ti angyaloknak [k’mál’áchjá] számítotok, és
mindannyian olyanok vagytok, mint a magasság angyalai [ánglé].” A héber élt, elóhímot
tehát egyszer adja csak vissza hően, de a S’chínával kiegészítve, aztán egyszer igazaknak,
459 Jn 10:24-38, kiemelések tılem.
460 Zsolt 82:1-2,6-7.