Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

108
hónapokhoz, s így 364 napos luniszoláris évet „alkotott” (az így is fennmaradó egy napos
évenkénti csúszásra Vermes szerint a közösség relatíve rövid élete miatt „nem volt idejük”
felfigyelni 335 ). Ezzel azt is elérték, hogy az egyes ünnepek minden évben ugyanarra a napra
estek. Így például a niszán 15-e mindig szerdára (elıestéje tehát keddre) esett. Jézus az
evangéliumok szerint három napot és három éjszakát töltött a sírban, 336 és a hét elsı napján
(vasárnap) napkelte elıtt már nem volt a sírban. Ez nehezen egyeztethetı össze a
hagyományos katolikus számítással, amely szerint Jézus pénteken halt meg, napnyugta elıtt
temették el, és vasárnap reggel föltámadt, vagyis mindössze két éjszakát (egyik nem is teljes)
és egy napot töltött a sírban. Az evangéliumok görög szövege (amelyben nem szerepel a
péntek szó, hanem az elıkészület napja, amely niszán 14-ét is jelentheti, a sábbát pedig itt a
niszán 15-i munkaszüneti napot, mely valójában csütörtök volt, és nem azonos azzal a heti,
„rendes” szombattal, amely után a feltámadás történt 337 ) nehézség nélkül megengedi azt az
értelmezést, amely szerint Jézus szerdán halt meg, csütörtök-péntek-szombaton volt a sírban,
és vasárnap napkelte elıtt – vagy akár jóval korábban is – támadt fel. Ebben az esetben a
qumrániak mindig kedd estére esı széder-ünneplése éppen egy nappal elızte meg a hivatalos,
rabbinikus szédert. Ha tehát Jézus a qumráni naptárt követte ebben az esetben (más esetben
nem, hiszen az evangéliumok szerint a többi ünnepet a néppel egy idıben ünnepelte a
Szentélyben 338 ), akkor egy nappal korábban fogyasztotta a peszachi bárányt, majd másnap,
amikor a Szentélyben a nép összes többi bárányait vágták estére, akkor halt meg. 339
335 Vermes: A qumráni közösség és a holt-tengeri tekercsek története, 210. o. (az egész naptár-kérdést lásd: 209-
211. o.). Ha a qumráni közösség az i. e. 150-es évektıl i. sz. 70-ig létezett, akkor ez végül már mintegy kétszáz
napos csúszást jelentett, ami bizony észrevehetı kellett, hogy legyen, tehát Vermes érvelése ezen a ponton nem
kielégítı.
336 Mt 12:39-40.
337 A peszach munkaszüneti napját a rabbinikus irodalom is sábbátnak hívja (bM’náchót 65a-b), éppen ezzel
érvelnek a szadduceus ünnepszámítás ellen (ld. alább)! Részletesen lásd: Mk 16:42, 16:1-2, Lk 23:54-24:2, Jn
19:42-20:1. E „hosszabb verzió” szerint Jézust niszán 14-én (szerdán) végezték ki és temették el (még
munkanapon), majd napnyugtától másnap napnyugtáig a niszán 15-ei munkaszüneti nap (csütörtök) következett,
amelyen semmiképpen nem vásárolhattak (Mk 15:1) és készíthettek (Lk 23:56) a nık illatszereket a temetéshez,
mivel megtartották a munkaszünetet (Lk 23:57)! Hanem ezt a rákövetkezı félünnepen (niszán 16, péntek, az
ómeráldozat, az elsı zsengék meglóbálásának ünnepe) végezték el, majd ismét munkaszüneti nap következett
(niszán 17, szombat), és a rákövetkezı hajnalon, még sötétben (Jn 20:1) Jézus már nem volt a sírban. Hasonló
koncepciót képviselt az ókeresztény korban a Didascalia Apostolorum (amely szerint Jézus széderestéje kedden
este volt, letartóztatása szerdán – ezért a szír keresztények szerdán böjtöltek –, viszont csak pénteken feszítették
keresztre), valamint Epiphaniosz, Lactantius, Victorinus Pettau, ma pedig számos protestáns keresztény, akik
szerint a „nagypéntekhez” kötıdı katolikus felfogás egy pogány vallási elem átvételébıl származott. (Bıvebben
ld. Woodrow: Babilon misztériumvallása régen és ma, 140-146. o.; Didascalia Apostolorum, XXI. fej.) Jézus
feltámadását egyébként Pál explicit módon is az ómeráldozathoz köti (1Kor 15:22-23).
338 Pl. Jn 2:13, 5:1, 7:1-10, 10:22 stb.
339 A bárányokkal egy idıben, mintegy kifejezve ezzel azt a Keresztelı Jánostól a Jelenések könyvéig explicite is
többször megfogalmazott felfogást, amely szerint ı is egy áldozati bárány a nép bőneiért és szabadulásáért (vö.
Jn 1:29,36, Jes 53:7, 1Kor 5:7, Jel 5:6-13kk stb.).