Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

17
bizonyíték nem igazolja, akkor a hívı hit által elfogadja azt megtörtént ténynek, de a történész
mint tudós, legalábbis a jelenleg uralkodó, a természettudományos világkép paradigmájára
épülı tudomány alapján nem fogadja el történelmi ténynek. Ebben az esetben logikailag két
lehetıség van: a dolog ettıl függetlenül vagy tényleg megtörtént, vagy tényleg nem. Ha
megtörtént, akkor a hívınek igaza van, de igaza történettudományosan nem bizonyítható,
mivel a jelenlegi, természettudományos világképre épülı történettudományi paradigma nem
fogadja el azt a hitbeli állítást, amely szerint a kinyilatkoztatás történetileg feltétlenül igaz.
Ilyenkor a hitbeli állítás ugyan valós múltbeli megtörtént tényt állít igaz módon, azaz
voltaképpen történetileg is igaz állítás, mégsem nevezhetı történelmi tényállításnak, mert
történettudományi értelemben nem bizonyított. Azonban ebben az esetben is elıfordulhat,
hogy egy hívı tudóst ez a hitbeli meggyızıdése vagy akár ebbıl fakadó vallási csoportérdeke
például régészeti vagy könyvtári kutatásra indít, és végül esetleg történettudományosan is
korrekt módon igazolni képes például Pilátus létezését (amit sokáig kétségbe vontak), Dávid
házának létét vagy Salamon építkezéseit Megiddóban. Ebben az esetben a hite motivációs
tényezıként szolgált a történettudományi bizonyításhoz, de ez tudományos szempontból nem
tette inkorrektté eljárását, ha maga a bizonyítás a történettudomány jelen paradigmájának
elfogadott normáit kielégíti. Ha viszont nem sikerült maradéktalanul bizonyítania állítását,
akkor nem fogalmazhatja meg történettudományos állításként, hanem – ha kívánja –
megfogalmazhatja a hite állításaként. Hogy a Vörös-(Sás)-tenger vize falként állt kétoldalt
Izrael exodusakor, valamint hogy bekövetkeztek az Egyiptomot sújtó csapások, ezt
történettudományosan egyelıre aligha tudnánk bebizonyítani, de – legalábbis az ortodox –
hívınek kötelessége ezt megtörtént tényként hinni, hasonlóképp a kereszténynek azt, hogy
Jézus feltámadt a halálból. Amikor úgy fogalmazunk, hogy ezek nem történelmi tények, akkor
ezen nem azt értjük, hogy nem történtek meg, hanem azt, hogy történettudományi értelemben
nem kezelhetıek és nem bizonyítottak, miközben ugyanakkor a kinyilatkoztatás(ok) viszont
történeti igénnyel állítják ıket, tehát a hívı megtörtént tényként hisz bennük; és – mivel,
nagyon helyesen, nem tagadhatja meg hitét, hiszen elsısorban ember, és csak másodsorban
tudós – megtörtént tényként állítania is kell ıket például a Peszach Haggádában a
széderestén fiai elıtt, akkor is, ha foglalkozását tekintve esetleg ókortörténész. Ezt a
természetes és igaz emberi alaphelyzetet nem szabad kriminalizálni, és tudománytalannak
beállítani, ahogyan ezt a materialista, deista vagy ateista – nálunk, Kelet-Európában máig
posztkommunista – világnézeti elıítéletesség oly gyakran érzékelteti, bőntudat alá helyezve a
hívı tudósokat, mintegy azt sugallva, hogy hívı ember nem lehet egyszersmind korrekt a
tudományban is. Minderrıl (történelmi tény, megtörtént múltbeli tény, üdvtörténeti állítás,