Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

45
Rómát vagy birodalmát kereszténnyé tenni. A »Szent Római Birodalom« – képtelenség. Egy
protestáns habozás nélkül helyeselné ezt a megállapítást, de vonakodna elismerni, hogy ez
alapjában véve a keresztény demokrácia, a keresztény kultúra és a keresztény történelem
teológiai lehetetlenségét is magában foglalja. Míg a civilizáció és a barbárság között tett
megkülönböztetés történelmi síkon marad, a »keresztény civilizáció« szókapcsolat éppoly
kétséges, akárha »civilizált kereszténységrıl« beszélnénk.” 90 „A kereszténység mint
történelmi világvallás szintén zátonyra futott.” 91 „Az, hogy a keresztény saeculum világi lett,
paradox fénybe állítja a modern történelmet: az eredete szerint keresztény, eredménye szerint
keresztényellenes. Mindkét aspektus a kereszténység világi sikerébıl adódik, és ugyanakkor
abból, hogy a kereszténységnek nem sikerült a világot mint világot keresztény hitre térítenie.
(…) A Nyugat egész morális és szellemi, szociális és politikai történelme keresztény bizonyos
értelemben, s mégis épp azáltal ássa alá a kereszténységet, hogy keresztény alapelveket világi
dolgokra alkalmaz. Az orbis terranum széthullása mindenütt a keresztény Nyugat mőve. (…)
S miközben lehanyatlott Európa szelleme, civilizációja felemelkedett és eluralkodott a
világon.” 92
Amennyiben tehát a dánieli látomás helyesen tárja fel a negyedik birodalom természetét;
amennyiben a zsidó és a korai keresztény hagyomány helyesen értelmezi ilyen egyöntetően
Rómára e látomást; amennyiben, mint Heller és sokan mások állítják, modern nyugati
civilizációnk a görög-rómainak az örököse; és amennyiben Löwith e mondatai igazak, akkor
Európa nem lesz képes hosszú távon szellemileg fennmaradni, a Heller-féle új európai
identitástudat pedig belsı meghasonlottságánál fogva önnön összeomlását építi. S míg a
fundamentalizmus a kıvel – Istennel, azaz a Kinyilatkoztatásával – igyekszik jól vagy rosszul
azonosulni, hogy kívül maradhasson a bálványon, s majdan legyızze azt; az ökumenikus
Christenheit és az asszimiláns, szekuláris diaszpóra-zsidóság pedig mindent elkövet, hogy
beépüljön abba a békesség kedvéért – addig hol marad hely az egyszerő agyag-emberek
számára ezeken kívül máshol, mint hogy „a földdel teszik magukat egyenlıvé” valahol a
rettenetes szobor lábai alatt?
No, de ezeknek a kérdéseknek a megoldása már nem tartozik a tanulmányom céljai közé, és
nem is feltétele a továbbhaladásnak. Mindössze exponálni szerettem volna egy olyan
vallásfilozófiai problémát, amely akadálya lehet a bibliai szöveg közeli olvasásának, s
90 Löwith: Világtörténelem és üdvtörténet, 241. o. Jegyezzük meg persze, hogy Jézus nem római polgárként
született, Löwith nyilván úgy érti, hogy a birodalom által leigázott egyik nép tagjaként.
91
Löwith: Világtörténelem és üdvtörténet, 243. o. A „kereszténység mint történelmi világvallás” alatt
természetesen nem a Krisztus-hit (Christentum), hanem a Christenheit, a „szoborba beépült agyag” értendı.
92 Löwith: Világtörténelem és üdvtörténet, 254-255. o.