Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

250
törvényhő Jézust „a Szent Pál-i reform és a görög gondolkodás” „elmásította”, „félreolvasta
származását és eredeti tanításait, s elhallgatta azok forrásvidékét és kontextusrendszerét.” 862
Míg a késıbbi pogánykeresztény egyházatyák sajnos az idı elırehaladtával fokozatosan
valóban hasonló jelenséget produkáltak, addig – szilárd meggyızıdésem szerint – Pálra és az
Újszövetség szövegeire ez még egyáltalán nem igaz.
Ez a koncepció természetesen mély törést, antagonisztikus ellentmondást tételez fel az
Újszövetség szövegén belül. Ha igaz Jézus általunk is paradigmatikus elvként kezelt
alapmondata, mely szerint az, aki a Törvénybıl a legkisebb parancsot érvényteleníti, Isten
királyságában a legkisebb lesz, akkor Pál e felfogás értelmében nemcsak a legkisebb lenne, de
talán be sem juthatna Isten királyságába, követıirıl nem is beszélve. Az egész kereszténység
alapszövegeként kezelt Újszövetség pedig feloldhatatlan és kibékíthetetlen belsı ellentétet
hordozna ebben az esetben, így az a hit is, amely rá épül, ugyanilyen meghasonlott kellene,
hogy legyen önmagával, így aztán elıbb-utóbb össze kellene omolnia. Nyilvánvaló, hogy
egyetlen vallás sincs, amely képes lenne fennmaradni úgy, hogy két legnagyobb tekintélye,
illetve szövegkorpusza két legterjedelmesebb részének fıszereplıi és szerzıi egymásnak
szögesen ellentmondanak, egymás állításait tagadják, egymáshoz képest eretnekek.
Ezen a ponton a hit és a modern történettudomány – 1. fejezetben részletesen tárgyalt –
megközelítései és paradigmái ismét élesen eltérnek egymástól. A történettudományt
természetesen nem érdekli, hogy a hit egységet igényel alapszövegeitıl: számára magától
értetıdı és elviselhetı, hogy a tárgyául szolgáló szövegek ellentmondanak egymásnak, sıt ez
mintegy történeti hitelességüket növeli. Ezzel szemben a hit ezt nem engedheti meg, ezért a
keresztény teológia – legalábbis a „hívı teológia” – eleve posztulálja a szövegek és
mondandójuk egységét, majd ennek a keretei között, ebben a mátrixban helyez el minden
egyedi megnyilatkozást. Ez utóbbi munkamódszert használja gyakran a rabbinikus irodalom
is, amikor a pilpul eszközeinek segítségével kizárja, illetve látszólagosnak bizonyítja az
ellentmondásokat, amelyek azonos tekintélyő rabbik véleményei között – más eszközökkel
feloldhatatlannak tőnı módon – állnak fenn. Logikailag nézve a pilpul egyik fı módszere,
hogy az ellentmondónak látszó állításokat úgy fogja fel, mint amelyek eleve korlátozott
érvényőek, azaz a valóság nem azonos halmazaira vonatkoznak, ezért lehetnek egyidejőleg
igazak; vagyis egymás érvényességi körét korlátozzák. Ez a logikai-hermeneutikai módszer és
hozzáállás – amely természetesen csak a hit által nyerhet igazolást és alapot a judaizmusban
éppúgy, mint a kereszténységben; s nem hívı, modern, történettudományos szemszögbıl
862 Heller: A zsidó Jézus feltámadása fülszövege.