Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

281
helyzetbe kerül, amelyben sem a rituális istentisztelet nem lesz gyakorolható, sem pedig a
Tóra államigazgatási jellegő úmutatásai nem lesznek megtarthatóak; mint ahogy a
diaszpórában élık számára már most sem azok.
Ez a történelmi szituáció szorosan összefügg a fenti etikai kérdéssel. A Tóra mint
heteronóm erkölcs ugyanis az állami kikényszeríthetıséggel is kapcsolatban áll: a teokratikus
államba szervezıdött közösség képes büntetésekkel, szankciókkal érvényre juttatni a
parancsolatokat. Ha – az idegen megszállás miatt már amúgy is csak töredékes hatalommal
bíró – teokratikus állam megszőnik, és az egész zsidóság diaszpórába kerül, idegen országok
társadalmi és állami törvényei alatt kell élnie, és a közösség elveszti a képességét például a
halálbüntetések stb. kiszabására, akkor a Tóra közösségi kikényszeríthetısége annyira nagy
mértékben csorbul, hogy nem nagyon marad más – ideális – megoldás, mint az addig fıként
heteronóm morál autonóm módon való megélése. A diaszpórában élık pedig már Pál idejében
is naponta szembesültek ezekkel a kérdésekkel. Úgy tőnik, hogy Pál erre a felmérhetetlenül
nagy léptékő változásra kívánta felkészíteni a Jézus-hívı zsidókat. Így értelmezhetı a Héberlevél
ama fentebb idézett mondata, amely a Jirmeja-szövegre hivatkozva azt mondja: „Azzal,
hogy az „új [szövetség]” szót használja, réginek nyilvánította az elsıt; ami pedig régivé válik
és megöregszik, az közel áll az elmúláshoz.” Azt állítom: ez a mondat – mely a szövegbıl
bizonyíthatóan még a Szentély fennállásakor íródott 1000 – nem a Tóra vagy a Tanach
érvénytelenné válását hirdeti, hanem azt, hogy a rövidesen bekövetkezı események miatt
parancsainak jelentıs része – az államigazgatási és istentiszteleti jellegőek –
megtarthatatlanná lesznek, így a nép mintegy rá is kényszerül arra, hogy az új szövetségbe
átlépjen, azaz a Tórát – kikényszeríthetısége híján – autonóm erkölcsként élje meg.
Világítsuk meg ezt a morálfilozófiai kérdést teljesen más irányból! Ma a zsidó népnek újra
van állama a Szentföldön. Ez azonban egy világi állam, melynek nem kis belsı szellemiintellektuális,
sıt politikai feszültségét képezi az a kérdés, hogy államként hogyan
viszonyuljon a Tórához. Ha ugyanis a zsidó nép ısei földjén szabadon él, újból vallási
kötelezettségévé válik az örökké érvényes Tórának megfelelı államigazgatás kialakítása és a
rituális istentisztelet elindítása. De mit is jelentene ez közelebbrıl? Azon kívül, hogy újra be
kellene indítani az áldozatokat, felépíteni a Szentélyt, beadni a tizedeket, megtartani a
szombatéveket stb. stb., egyúttal érvénybe kellene léptetni a bálványimádás, a házasságtörés,
a varázslás, a homoszexualitás, a szombat megszegése stb. halállal való büntetését és így
tovább. De akarja-e ezt Izrael? Vagy inkább szeretne úgy élni a saját földjén, mintha még
1000 Ugyanis a Héberekhez írt levél a Szentélyrıl egyértelmően jelen idıben beszél, mint ami még fennállt a levél
írásakor (pl. Héb 9:9).