Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

196
Akkor Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat, és a következı napon velük együtt megtisztulva bement
a Templomba, ahol közölte, hogy mikor telnek le tisztulás[i fogadalm]uk napjai, ameddig
mindegyikıjükért bemutatják az áldozatot. 651
A Törvény és a zsidókeresztények vonatkozásában tehát az alábbiakat tudjuk meg ebbıl a
szövegrészbıl:
1. Jakab, „az Igaz” – Jézus testvére, a jeruzsálemi zsidókeresztény gyülekezet vezetıje, a
Jakab-levél szerzıje – idejében több tízezer Jézusban hívı júdeai élt Jeruzsálemben és
környékén. Ezek mindannyian „a Törvény rajongói” [dzélótai tu nomu].
2. Názírok is vannak közöttük, ami a mi szempontunkból azért kiemelkedıen fontos, mert a
názíri fogadalom egyrészt kifejezetten rituális-szimbolikus, másrészt pedig önkéntes jellegő.
Ez tehát egyrészt egyértelmően megmutatja, hogy a zsidókeresztények nem tekintették
érvénytelennek a Tóra rituális-szimbolikus jellegő parancsait sem; másrészt pedig az
önkéntesség arra utal, hogy nem pusztán a nép többi tagjára vagy a hatalomra való
tekintettel, mintegy képmutató vagy csak külsıdleges módon tettek eleget ezeknek. Hiszen
ebben az esetben csak a kötelezı minimumot teljesítették volna.
3. Pál maga is názír volt ebben az idıben, mint ezt világosan közli a Csel 18:18. Maga is
rituálisan megtisztult, finanszírozta az ezzel kapcsolatos áldozatokat a másik négy názírnak is,
és részt vett a Szentélyben az ezzel kapcsolatos áldozatokon.
4. Nem volt igaz, hogy ı a diaszpórában élı zsidókat a körülmetélkedéstıl, a Törvénytıl,
sıt a szokásoktól (azaz a szóbeli Tan egyes elemeitıl) való elszakadásra tanította.
5. Pál maga is megtartotta a Törvényt, „a Törvény megırzıje” [fülásszón tón nomón] volt.
6. Csak a nem-zsidó Jézus-hívıkre vonatkozott az a rendelkezésük, hogy nem kell a
Törvényt megtartaniuk.
A Pállal kapcsolatos részleteket majd a vele foglalkozó fejezetben tárgyalom. Itt elegendı
annyit leszögeznünk, hogy az Újszövetség szövege a zsidókeresztényeket a rajongásig
törvényhő embereknek mutatja be. Akár történeti, akár teológiai jellegő szövegként vesszük
(akár mindkét értelemben), elıbbi esetben történeti tényként, a másik esetben hitvallásként is
ezt állítja. Témám szempontjából nagyon figyelemreméltó, hogy a késıbbi antijudaista
keresztény teológiában – napjainkig is! – ezt a részt sokan negatívan értelmezték, ti., mint a
jeruzsálemi zsidókeresztény
gyülekezet torzulását, hittıl való elszakadását, szinte
eretnekségét. Erre a negatív beállításra azonban egyetlen bető sem utal az Újszövetségben,
amely teljesen magától értetıdı, pozitív jelenségként értékeli ezt a törvényhőséget. Sokkal
inkább a történelmi kereszténység belsı problémájára világít rá ez az értelmezés.
651 Csel 21:17-26.