Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

39
világnézeti elıfeltevését és abból következı állításait a tudományosság látszatával fogalmazza
meg, holott valójában itt hit áll szemben hittel.)
A további kérdés az, hogy a modern történettudomány képezi-e egyúttal világnézetünket,
azaz azt a reflektálatlan alap- és keretszemléletet, amelyben minden egyebet elhelyezünk, így
a kinyilatkoztatást és a teológiát is. Ebben az esetben utóbbi kettıt az elıbbinek alárendelten
kezeljük, ez pedig így az abszolút igazság rangjára emelkedve kioltja a Szentírás minden
olyan aspektusát, amelyet a maga eszközeivel nem tud kezelni. Ezt az álláspontot „naiv
modernizmusnak” nevezhetnénk, és a magam részérıl, bár megértem, tanulmányom
szempontjából használhatatlannak, hibásnak és érdektelennek tartom.
Ezzel persze nincs teljes mélységében megoldva a probléma. Heller sokat és jól ír már
idézett mővében a természettudományos világkép uralmának jellemzıirıl: „A felvilágosodás
másik – észre alapozott – támadása, mely a vallás tekintélyét nem az életforma/etika, hanem a
tudás szempontjából kérdıjelezte meg és destruálta –, egy bizonyos határig egyértelmő
gyızelmet aratott. A modern világnak nem a vallás, hanem a tudomány lett az uralkodó
világmagyarázata. A tudomány, elsısorban persze e kemény tudományok s az azokra
támaszkodó vagy azokat alkalmazó technológia, egyetemessé vált. Mindegy, hogy valaki
mozlim, keresztény, buddhista vagy zsidó: egyetemeiken ugyanazt a fizikát és kémiát tanítják,
s ugyanazokat a számítógépeket használják. (…) A vallást tehát a tudomány váltotta fel, mint
a modernség uralkodó világszemlélete.” 70 Ez eddig rendben is volna, a hermeneutikai
probléma nem itt keletkezik. Hanem ott, hogy amennyiben korunk uralkodó világszemléletét –
naiv, reflektálatlan módon elfogadva – abszolút igazságként éljük meg, miközben ugyanakkor
nem akarjuk elveszíteni a Bibliát sem, akkor öntudatlanul is abban az irányban mozdulunk,
hogy a kettıt összehangoljuk, s ezzel kioltsuk a feszültséget, ezt a „kollektív kognitív
disszonanciát”, mégpedig oly módon, hogy az összehangolás során automatikusan az Írást
rendeljük alá a modern világnézetnek. „Mit mond a Szentírás a modern embernek?” – tesszük
fel ilyenkor a kérdést. E mögött a többnyire reflektálatlan, öntudatlan törekvés mögött egy
hasonlóan, alapos vizsgálat nélkül elfogadott, sıt ki sem mondott feltételezés áll, amelynek
lényege, hogy a biblikus világnézet és a modern, természettudományos világnézet valahol
gyökereiben azonos, közös alapokon áll, 71 s ezért a kettı közötti különbség, ellentmondás
70 Heller: A zsidó Jézus feltámadása, 72-73. o., kiemelések tılem.
71 Csak megkockáztatom azt a feltevést, hogy ez a hit pedig a közös emberi lényegre hivatkozhat, melybıl
mindkettı eredhet. Csakhogy ez is egy modern, humanista elıfeltevésen alapul, a kinyilatkoztatás ugyanis
önmagát nem az emberi, hanem az isteni lényeg kifejezıdéseként interpretálja („Isten szava”), az isteni és az
emberi lényeg között pedig nem egységet, hanem összeegyeztethetetlenséget, pert, feszültséget, konfliktust
láttat: Isten szentsége, közelsége az emberre nézve általában életveszélyes, az isteni lényeg „megemésztı tőz” az